46.rész – Meglepetés

-Bill, ébredj! Hallod? Kelj már fel! – Bökdöste Tom az ikrét, de ő nem reagált. – Na jó – sóhajtott a gitáros. Pár lépést hátrált, majd vigyorogva futásnak eredt és az ágyra vetette magát.
- Áú, te idióta! Mi a fa.szomat csinálsz? - Kiabált dühösen az énekes egy fájdalmas nyögés után, majd lökdösni kezdte a bátyját. – Szállj már le rólam, te elefánt! Hallod?! Nem bírlak el.
Az afrofonatos elvigyorodott, aztán elhelyezkedett Bill mellett. Karjait összekulcsolta a tarkóján és plafont kezdte bámulni.
- Mi a ku.rva életért kellett felkelteni? – Morgott a fiatalabbik.
- Mesélnem kell.
- Muszáj ilyenkor? Nem várhat a dolog? Hány óra van egyáltalán?
- Igen, muszáj most. Már nem bírok magammal, beszélnem kell veled.
- Azt kérdeztem, mennyi?
- Fél hét van – válaszolt sóhajtva, hiszen pontosan tisztában volt azzal, milyen reakciót vált ki ez a mondat a testvéréből.
- Oké, Tom. Még baromi korán van és én rohadt fáradt vagyok. Majd pár óra múlva beszélgetünk – húzta a fejére a paplant és ezzel lezártnak tekintette az ügyet.
- De Bill, nem teheted ezt! Te vagy a kedvenc öcsikém. Meg kell hallgatnod…
- Én vagyok az egyetlen öcséd – sóhajtott és lerúgta magáról a takarót. – Hozz egy kávét és beszélgethetünk.
Tíz perccel és egy ébresztő feketével később az ikrek már az erkélyen álltak, és a reggeli cigarettájukat szívták, miközben az ébredező várost figyelték.
- Na mesélj! Mi volt az a halaszthatatlan dolog, ami miatt hajnalban felrángattál?
- Sandráról van szó.
- Hát persze – mosolygott az énekes. – Ki másról?
- Most gúnyolódsz velem? – Húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Dehogy – nevetett és megütögette a bátyja vállát.

***

Bill Kaulitz az ablakon át figyelte az esőt, miközben telefonált. Barátja minden szavára újabb és újabb kérdések futottak át az agyán, egyre mélyebbre került gondolatai tengerében.
- Tommal mi van? Az utóbbi időben nem hívott fel olyan sokszor, mint szokott.
Ez az egyszerű kérdés és az azt követő furcsa, szorító érzés egyből visszarántotta Billt a valóságba.
- Nagyon boldog és azt hiszem, fülig szerelmes. Azt utóbbi pár hétben teljesen megváltozott. Szinte kicserélték. Ma meg még a szokásosnál is magasabban járt a föld felett. Szerintem rá sem ismernél, Andreas.
- Miért? Történt valami?
- Sandra tegnap azt mondta neki, hogy jelenleg ő az egyik legfontosabb személy az életében. Tom meg már hajnalban felrázott, hogy ezt elmondja. Egész nap vigyorgott, izgett-mozgott, és egy percre be nem állt a szája.
A vonal másik végén a srác hangosan felnevetett.
- Örülök, hogy így összejöttek neki a dolgot.
- Én is, de azért egy kicsit aggódom – sóhajtott fel.
- Miért is?
- Mindegy. Ezt majd inkább beszéljük meg személyesen.
- Oké. Már nagyon várom, hogy ott legyek és megismerjem végre Sandrát is. Biztos jó csaj, ha Tom ennyire odavan érte.
- Igen, Sandra tényleg rendkívüli. Akkor hamarosan találkozunk. Majd kiküldök eléd valakit a reptérre.
- Jó, kösz. De Tomnak egy szót se! Lepjük meg.
- Örülni fog neked.
- Remélem is – nevetett Andreas. – Hagylak pihenni, már biztos fáradt vagy.
- Aha, de nem vészes. Beszélgethetünk még, ha…
- Aludj csak, haver! Holnap bőven lesz időnk dumálni. És ne feledd, Tomnak ne szólj!
- Oké – ásított bele a telefonba, amin aztán mindketten jót nevettek.