44.rész – A csata győztese
Az este már nyugodtan és kissé talán romantikus hangulatban telt. Tom átjött hozzám és egészen hajnalig beszélgettünk összebújva, gyengéd csókokat váltva. Mesélt arról is, hogy mi és miért volt Chantelle és közte. Tudtam, hogy így akarja bizonyítani, hogy a szőkeség nem játszik fontos szerepet az életében, és ez megnyugtatott. Másnap délelőtt nevetgélve mentünk reggelizni Billel, mialatt a testőreink a bőröndjeinket rakodták a turnébuszba, hogy az étkezés és a kijelentkezés után azonnal indulni tudjunk Torinoba. Az előtérben összefutottunk Miss Barbie-val, aki a lift felé igyekezett. Kissé szomorúnak tűnt, de egy kedves mosoly kíséretében udvariasan köszönt nekünk. Kicsit furcsa volt, mert ez a gesztus szemmel láthatóan őszintén jött. Nem értettem a dolgot. Az étkezőben aztán csatlakoztunk Tomhoz, aki édes mosollyal az arcán közölte, megmondta a szőkének, hogy a barátnője vagyok. Máris megértettem Chanetelle letört arckifejezését. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra és le sem tagadhattam volna, hogy boldog vagyok. A gitáros mégis komolyan gondolja a kapcsolatunk. Az indulás előtti utolsó percekben még elszívtunk egy cigit. Ekkor lépett ki Chantelle a hotel hátsó bejáratán és felénk igyekezett, hogy elbúcsúzzon. Mindenkivel váltott pár szót, majd felém fordult és így szólt:
- Ha már New Yorkban leszel, keress meg és összehozhatnánk egy szexi, csajos dalt.
Mosolyogva bólintottam. Az oké, hogy most alul maradt a csatában, de egész eddig rá volt mászva az afrofonatosra. Azt hiszi, hogy ezt csak úgy elfelejtem? Összehozunk egy szexi, csajos dalt… Kösz, de az nélküled is menni fog.
Teltek a napok és magunk mögött tudhattunk már két olasz koncertet is. Március 27-én már Belgrádban voltunk. Gustav hotelszobájában dvdztünk, de a film nem kötött le annyira, és az elmúlt napokat is túl unalmasnak találtam. Izgalomra vágytam. Tomhoz fordultam, finoman szívogatni, csókolgatni kezdtem a nyakát, majd a fülébe suttogtam.
- Téged érdekel a film?
- Aha – egy pillanatra rám nézett, aztán visszafordult a tv-hez. Lemondóan sóhajtottam és hátradőltem. Egyedül mégis mi a francot csináljak?
- Baj van? – Nézett rám érdeklődve a gitáros.
- Nem. Csak unatkozok és gondoltam, csinálhatnánk valami izgalmasat együtt – súgtam a fülébe mosolyogva. Vigyorogva bólintott, majd felállt és kivezetett a szobából, miközben a srácoknak valami olyasmit motyogott, hogy ne merjenek minket zavarni.
Hagytam, hogy magával húzzon a szobájába, a külvilágot kizárva az ajtóhoz szorítson és éhesen a számra tapadjon, szenvedélyes csókokkal. Jóleső borzongás futott végig rajtam, mikor kezei a pólóm alá siklottak és a derekam kezdték cirógatni. Halkan sóhajtoztam, miközben ajkai már a nyakam vették birtokba.
- Nem éppen ilyen izgalomra gondoltam – nyögtem ki nehezen.
- Ne mondd, hogy nem élvezed – mondta rekedt hangon. Felkapott és az ágyhoz vitt. Lefektetett a puha paplanra és fölém hajolt.
- Annyira szexi vagy ebben a cuccban. Elég ha rád nézek, és teljesen felizgatsz.
- És mi lenne, ha nem csak néznél? - Beharaptam az alsó ajkam és csak néztem őt. A szeme lázasan csillogott, vágyakozva nézett rám. Gyengéden végigsimított az oldalamon, szája az enyémhez ért és lágy táncba kezdett.
|