42.rész – Közel az ellenség

A nap elég nyugisan kezdődött. Lementünk a srácokkal reggelizni az étterembe, ahol már James és David evett a testőrök kíséretében. Bill jól láthatóan másnapos volt és rengeteg kávéval próbált életet lehelni magába, miközben azt kérdezgette: „Hogy a fenébe nézhetsz ki ilyen jól a tegnap este után?” Felnevettem és annyit mondtam: „Biztos csak a smink teszi.” Az énekes mosolyogva rázta a fejét, Tom pedig benyögte, hogy „Te még részegen is szexi vagy.” A fejfájásom már csillapodott és a négy idiótának köszönhetően már a nap is megkapta az alaphangulatát. Azt hittem, semmi sem árnyékolhatja be a kedvem, de ekkor Chantelle lépett az étterembe falatnyi farmerszoknyában, pink topban és tűsarkúban. Amint észrevette Tomot, szélesen elmosolyodott, beletúrt a hajába és helyet foglalt az egyik – tőlünk távol eső – asztalnál. A gitárosra pillantottam. Mosolyogva engem nézett. Most azt akarja bizonyítani, hogy nem érdekli a csaj? Alig nézett rá. Pedig más esetben alaposan megnézné. Georg és Gustav is megbámulta, Bill pedig csak rápillantott és megforgatta a szemét. A Barbie ismét az asztalunk – konkrétan a gitárosra – pillantott. Na jó, Miss Paige! Ha harc, hát legyen harc!
- Nem hívod ide? – Néztem Tomra. – Szívesen dumálnék vele egy kicsit.
- Hívjam ide? Komolyan? – Nézett rám kérdőn, de én csak bólintottam. Az idősebbik Kaulitz odament a szőkeséghez, miközben Bill olyan „Mit tervezel?” pillantást vetett rám. Ahogy a mondás tartja, tartsd közel a barátod, de még közelebb az ellenséged. És Chantelle határozottan a második kategóriába tartozott. A gitáros és Barbie visszajöttek, a csaj leült az ikrek közé. Beszélgetni kezdtünk, főként a zenéről és Amerikáról. Kedvesek voltunk egymással, már-már túlságosan is. Biztos voltam bent, hogy nem csak én, hanem ő is megjátsza magát, mert talán soha nem vallaná be, de ellenfelének tekint. Végeztünk a reggelivel és örültem, hogy megszabadulok ettől a műcsajtól, mikor David mosollyal az arcán megszólalt:
- Hé Chantelle! Hamarosan indulunk a csarnokba, nincs kedved velünk tartani?
- De, szívesen – mosolyogott a lány. Remek.
A nap hátralévő részében egy perc csendünk sem volt. Chantelle csak csacsogott, csacsogott és csacsogott, miközben minden pillanatban Tom körül legyeskedett. Már kezdett nagyon idegesíteni, így inkább kimentem a csarnok hátsó bejáratán és rágyújtottam. Hallottam az épület előtt álló fanok sikítozását. Milyen izgatottak lehetnek.
- Miért jöttél ki? – Hallottam a gitáros hangját.
- Rágyújtani – fordultam meg. – És te?
- Szükségem van egy kis csendre.
- Szerintem mindenkinek nagy szívességet tennél, ha ezt közölnéd Barbie-val is.
- Lehet – lépett mellém és ő is meggyújtott egy nikotinrudat. – Chantelle alapjában véve nem ilyen idegesítő. Most tényleg Barbie-nak hívod? – Kérdezte vigyorogva.
- Aha, illik rá. Minden porcikája mű, akár egy babának.
Kaulitz nem szólt semmit, csak közelebb lépett hozzám és mélyen a szemembe nézett.
- Ma még meg sem csókoltalak – fél kézzel átkarolt és felém hajolt.
- Talán ha leráztad volna a csajt, már lett volna rá alkalmad – húzódtam el tőle.
- Nem akartam bunkó lenni vele.
- Igaz. Inkább ne is foglalkozz a barátnőddel és flörtölj csak az exeddel!
- Mi van?! Én nem is flörtöltem vele!
- Tényleg? Akkor az az idétlen „tudod, hogy az nem az én stílusom” röhögés mi volt? Komolyan nem veszed észre, hogy mit próbál elérni?
- Mi a francról beszélsz?!
- Mióta megjelent, én le lettem ejtve. Próbál közénk állni és úgy tűnik, sikerülni is fog neki. Mondd csak, komolyan akarod a kapcsolatunk? Vagy csak nem volt más?
- Tudod, hogy akarom.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – válaszoltam. Elnyomtam a csikket és bementem.