38.rész – „Világgá kürtölném”

Az ágyon feküdtem és a laptopomon dolgoztam. Dalszövegvázlatokat írtam, átnéztem néhány újság honlapját, hátha írnak rólam valamit, majd a blogomra léptem. Mit is írhatnék? Azt, hogy az este rémálmom volt és ez kihat az egész napomra? Hogy legszívesebben ki sem mozdulnék a hotelszobámból? Ugyan már! A rajongóim csalódottak lennének. Néha – mint például ebben az esetben – szükség van egy kegyes hazugságra. Végül írtam pár mondatot és ennyivel lezártnak tekintettem a témát. A telefonom, amely szintén az ágyon hevert, villogva kezdte játszani az egyik kedvenc dalom. A kijelzőn az ’Andrew’ felirat díszelgett. Szemernyi kedvem sem volt dumálni vele, így kinyomtam. Az a rohadt rémálom! Mi a francért rontja el a napom? Egyáltalán miért álmodtam ilyen baromságot? Nem, azért sem fogok erre gondolni! Muszáj zenét hallgatnom. Egy ideig nézelődtem a gépemen lévő cd-k között, végül a Simple Plan Untitled című számát indítottam el.  Ahogy felcsendültek az első dallamok sóhajtva hátradőltem. Lehunytam a szemem és énekelni kezdtem. Aztán ahogy a második versszakhoz értem a saját hangom mellé egy férfihang is társult. Elmosolyodtam, de folytattam, akárcsak a partnerem. Tovaszálltak az utolsó hangok is, lassan kinyitottam a szemem. Tom az ágy szélén ült és engem figyelt gyengéd pillantással.
- Nem hallottam, hogy kopogtál.
- Nem kopogtam. Gondoltam, talán nem gond, ha bejövök – lerúgta a cipőjét, közelebb csúszott hozzám. Törökülésben ült, megfogta a kezem. - Figyelj, ha el szeretnéd mondani, hogy mit álmodtál, én szívesen meghallgatlak.
- Hülyeség az egész – sóhajtottam. – De azért elmondhatom.
A gitáros bátorítóan bólintott és figyelmesen végighallgatott, majd megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert ő vigyáz rám. Mosolyogva bólintottam és köszönömöt suttogva megpusziltam az arcát. Magához ölelt, a nyakamhoz dugta az arcát.
- Tom – szólítottam meg lágyan. Elhúzódott tőlem, kérdőn pillantott rám. –Csak eszembe jutott, hogy Billen kívül még senki nem tud a kapcsolatunkról. Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne velük?
- Oh. De, hát persze. Igazad van. Erről totál megfeledkeztem a nagy boldogságban. Ha visszajöttek, szólunk nekik. Bár szerintem már biztos sejtenek valamit.
- Köszönöm.
- Ezen nincs mit köszönni. Ugye tudod, hogy legszívesebben világgá kürtölném, hogy vagy nekem? – Kérdezte apró mosollyal az arcán.
- Tudom – mosolyogtam rá. Csend lett és csak néztük egymást. Felé hajoltam, lágyan megcsókoltam. Az afrofonatos egy ideig viszonozta, majd elhúzódott tőlem.
- Gyújtsunk rá! – Felállt és az erkély felé indult, én pedig – miután ismét elindítottam a dalt – követtem.

És akkor itt a részben szereplő dal:

Simple Plan - Untitled