37.rész – Hallom, amikor kiáltasz

Ismét abban a zsúfolásig telt csarnokban voltam, mint a múltkor. A színpadon álltam és csak néztem a nevemet sikítozó fanokat. A mikrofonhoz léptem, hogy énekeljek, de két lány közeledett felém. Az egyikük – minden kapálózásom ellenére – lefogott és arrébb rángatott. A másik leemelte a mikrofont az állványról és egy papírral a kezében szónokolni kezdett.
- Elárult minket! Végig becsapott mindenkit. Azt mondta, hogy semmi nincs köztük, pedig vele jár. Nézzétek! – Intett a kivetítő felé, ahol képek sora jelent meg Tomról és rólam, melyeken ölelkeztünk, csókolóztunk és kézen fogva sétáltunk.
- Hazudott nekünk, ezért meg kell bűnhődnie!  - Előrántott egy kést és a nyakamhoz közelítette. Felsikoltottam és hirtelen felriadtam. Az ágyamban feküdtem és csupa verejték voltam. Kivágódott a szobám ajtaja, Tom lépett be és az ágyhoz sietett. Leült mellém és magához húzott. Úgy bújtam hozzá, mint egy kisgyermek az anyjához. Arcomat könnyek áztatták és csak szorítottam a pólóját.
- Css! Már itt vagyok, semmi baj. Itt vagyok melletted.  Csss! Nyugodj meg – csitított és nyugtatólag simogatta a hajam, én pedig csak halkan sírtam. Könnyeim lassan apadni kezdtek, sikerült megnyugodnom.
- Maradj itt velem, kérlek – súgtam és felnéztem rá. Bólintott, megsimította az arcom, bebújt a takaró alá és magához vont.
- Most már minden rendben lesz. Itt vagyok és vigyázok rád – suttogta.  A karomat simogatta, aztán finoman megpuszilta a fejem. Halkan a fülembe suttogott, karjait szorosan körém fonta és – magam sem tudom hogyan vagy mikor – elaludtam.
Az a hátborzongató álom az elkövetkezendő napra is rányomta a bélyegét. Rendkívül rosszkedvűen ébredtem és ez az idő előrehaladtával csak fokozódott. A srácok is észrevették borús hangulatom és igyekeztek felvidítani. Tom egész nap rettenetesen gyengéd és figyelmes volt velem, ami most különösen jól esett. Tudtam, hogy aggódik értem. És ez a feltételezésem bizonyosságot is nyert, amikor elcsíptek az ikrek beszélgetésének egy részletét.
- Sandrának miért van ilyen rossz kedve ma? – Kérdezte az énekes.
- Szerintem rosszat álmodott. Este nem tudtam aludni és a folyosón sétáltam, mikor meghallottam, hogy sikít. Azt hittem, hogy valami baj van, így berohantam. Az ágyban ült halálra rémülve és sírt. Reggel pedig már ilyen hangulatban volt. Nem mertem rákérdezni, hogy mit álmodott, nehogy felzaklassa. De… Annyira rossz őt így látni.
- Lehet, hogy jót tenne neki, ha elmondhatná valakinek. Próbálj meg beszélni vele.
Nantes biztos csodálatos város, de nekem semmi kedvem nem volt a nézelődéshez. Igazából semmihez sem volt kedvem.  A hotelben akartam maradni.  Tom pedig határozottan kijelentette, hogy ő is marad, mert semmi kedve idióta műalkotásokat lesegetni és vásárolgatni. Ám én biztos voltam bent, hogy miattam akar maradni. Próbáltam is lebeszélni a dologról, de nem engedett. Bill tündéri mosollyal az arcán megpuszilt és magához ölelt indulás előtt és megígérte, hogy rengeteg fotót csinál majd, hogy én is lássak valamit a városból – mégha fényképen is.