34.rész – „Tudtam, hogy morcos leszel”

A márványszínű homokban feküdtem és színes koktélokat szürcsölgetve élveztem a napfényt. A szellő alig lengedezett, a madarak vidáman csicseregtek, mintegy kellemes dallamot alkotva énekükkel. Egy magas, szőke fiú állt mellettem és hatalmas pálmalevéllel próbálta elviselhetőbbé tenni számomra a hőmérsékletet. Minden olyan tökéletes és nyugodt volt. Hirtelen egy idegesítő, egyenletes hangra lettem figyelmes. Olyanra, mint mikor a harkály a fák törzsén kopogtat. Felkaptam a fejem, a tettest keresve, de nem láttam semmit. Aztán eltűnt mellőlem a fiú, a kristálytiszta tenger és a perzselő napfény, én pedig egy zsúfolásig telt csarnok színpadán találtam magam. Az emberek az én nevem kiabálták. A mikrofon felé léptem, de egy furcsa kinézetű fiú megelőzött. Megragadta a mikrofont és felém fordulva beszélni kezdett.
- Sandra… Sandra,ébredj! Kicsim! Kelj fel! Hahó!
Gyengéd simogatást éreztem az arcomon, lassan kinyitottam a szemem. Tom arca ott volt alig öt centire az enyémtől, állát az ágyon fekvő kezén pihentette és engem figyelt.
- Szia, álomszuszék – mosolygott rám.
- Tom… Mit akarsz itt? Hagyj aludni! – Nyögtem és lehunytam a szemeim.
- Kicsim, hamarosan indulnunk kell és gondolom nem akarsz kapkodni, ahogy majd Bill fog – éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.
- Hagyj békén! – Húztam a fejemre a takarót.
- Sandra, fel kell kelned – megszabadított a puha paplantól és végigsimított a gerincem mentén. Jóleső borzongás futott végig rajtam.
- Muszáj? – Nyöszörögtem.
- Igen. Tudod, hogy legszívesebben én is itt aludnék veled.
- Akkor? – Hozzábújtam és kényelmesen elhelyezkedtem a mellkasán.
- Nekünk kötelességeink vannak – jegyezte meg, és a hangjából kihallottam, hogy mosolyog. Nagyon vicces, hogy tőlem idézgetsz, Tom Kaulitz, nagyon vicces…
- Nem érdekel – mormogtam.
- Sandra!
- Jól van. Kelek már – egy nagy sóhaj közepette a hátamra fordultam és felültem. – Ünneprontó! – Néztem rosszallóan a gitárosra.
- Tudtam, hogy morcos leszel, úgyhogy hoztam neked kávét – mosolyogva emelte fel az éjjeliszekrényről a fehér bögrét, benne a gőzölgő feketével.
- Ide vele! – Nyúltam az éltető nedűért és kortyolgatni kezdtem. – Köszi – adtam az arcára egy puszit. Miután megittam a kávét, ruhákért kutattam a bőröndömben és közben telefonon csevegtem Travisszel. Bár New Yorkban az időeltolódás miatt hajnal volt, Trav cseppet sem tűnt fáradtnak és állítása szerint még bőszen internetezett. Felolvasott néhány érdekes cikket rólam meg Billről, amiken aztán jót nevettünk, majd megköszönte a képeket, amiket tegnap este küldtem el és közölte, hogy ma ők is küldeni fognak nekem. Aztán elbúcsúztunk egymástól és megígértem neki, hogy este még beszélünk.
Tom eközben az ágyon feküdt és noha nem őt figyeltem, a tekintetét végig magamon éreztem. Amint letettem a telefont, mosolyogva ránéztem. Az arca komoly volt, szemöldökét összevonta, homloka ráncba szaladt. Egy másodpercig zavart volt, majd rendezte a vonásait.