28.rész – „Kötelességeink vannak”

Helyesebbnél helyesebb srácok vettek körül, akik csak arra vártak, hogy lecsapjak rájuk. Bőven tudtam volna válogatni – ha akarok. De nem állt szándékomban. Abban a pillanatban csak egy dolgot akartam - mégpedig Tomot féltékennyé tenni – de azt nagyon. Közelebb léptem az egyik szőke fiúhoz, hogy megkezdjem a bosszú hadműveletet, de hátulról két kar fonódott a derekamra, melyek bilincsként zártak körül. A másodperc töredékére megrémültem, aztán megéreztem azt a csodálatos illatot, amit ezer közül is felismernék. Tomét.
- Nem vagyok gyáva – súgta a fülembe és belecsókolt a nyakamba. Egész testemben remegtem, mikor megfordultam és magamhoz húztam egy csókért, ami után már úgy sóvárogtam. Attól a pillanattól kezdve egész este elválaszthatatlanok voltunk.
Fejfájással ébredtem és meglepődve vettem észre, hogy Tom mellettem alszik. Óvatosan kibújtam a karjaiból és a fürdőszobába siettem, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Negyed órával később felkontyolt hajjal, egy puha fehér köntösbe burkolva léptem ki a fürdőszobából. Csendben mozogtam, nehogy felkeltsem az ágyamban fekvő srácot. Halkan a minibárhoz léptem, elővettem egy üveg ásványvizet, hogy csillapítsam a szomjam. Leültem a tv elé és hangtalanul váltogattam a csatornák között. Mocorgást hallottam az ágy felől, majd édes nyöszörgést. Odanéztem. A gitáros bal kezével az ágyat tapogatta maga mellett – bizonyára engem keresett, de nem talált. Kelletlenül nyögött egy utolsót, majd kinyitotta a szemét. Mikor a pillantása rám tévedt, aranyosan elmosolyodott.
- Szia – mosolyogtam én is.
- Szia! Miért keltél fel?
- Felébredtem, aztán elmentem lezuhanyozni.
- Nem akarsz visszajönni hozzám? – Tárta ki a karjait. Mosolyogva mentem az ágyhoz és bebújtam mellé. A nyakamhoz hajolt, a bőrömön éreztem, ahogy  a levegőt veszi.
- Hiányoztál mellőlem – suttogta.
- Észre sem vetted, hogy nem fekszem itt.
- De. Tudtam, hogy nem vagy itt, mert nem éreztem az illatod.
- Hazudsz – nevettem fel.
- Dehogy – finom csókot adott a nyakamra. Kezeit a derekamra csúsztatta, a hátamra fordított és fölém hajolt. Végigcsókolta a nyakam, majd áttért a kulcscsontomra.
- Tom… - súgtam. Lehunytam a szemem és erősen kellett koncentrálnom, hogy be tudjam fejezni a mondatot. – Erre… erre most nincs időnk – nyögtem. Ő már az állam halmozta el puszikkal. – A többiekkel kell reggeliznünk a megbeszélés miatt. Hallod?
- Kihagyjuk – felelte egyszerűen.
- Nem lehet. Kötelességeink vannak.
- Ahj már! Sikerült elvenned a kedvem – dőlt mellém a puha párnára.
- Sajnálom. De meg kell értened, hogy nem mindig csinálhatjuk azt, amit szeretnénk. Tegnap este így volt, de ma nem lehet.
- Tudom – sóhajtott. – Átmegyek a szobámba lezuhanyozni, meg átöltözni. Gyere át, ha kész vagy! – Szenvedélyesen az ajkaimra tapasztotta az övét, aztán egy mosoly kíséretében kisétált.