27.rész – Mire nem jók Bill ruhái?

Minden gond és feltűnés nélkül jutottunk el egy klubba, ahol aztán el is tudtunk vegyülni. A sikerünket Tom álruhájának könyveltem el (mert erősen kétlem, hogy engem bárki is felismert volna), aki elég szokatlanul festett így.

Ezt persze a hotelben sem hagytam szó nélkül.
- Mi van rajtad? – Kérdeztem döbbenten, amint ajtót nyitottam és alaposan végignéztem rajt.
- Ruha. Mi lenne? – Rántotta meg a vállát.
- Na jó, azt látom. De mégis… milyen ruha?
- A pulcsi meg a nadrág Billé. És a dzseki is – emelte meg a kezét, amiben egy fekete bőrdzsekit fogott. – Gondoltam így talán kevesebben ismernek fel.
- Az tuti – válaszoltam és még egyszer végignéztem rajt. Egy szűk, világos farmert viselt fehér bőrövvel, fekete-fehér csíkos pulcsival és fekete edzőcipővel. Fejére fekete simléderes kötöttsapkát húzott, hajfonatai pulcsiján kígyóztak.
- Nagyon csinos vagy – mosolygott rám. Egy szűk fehér, mélyen dekoltált trikó volt rajtam fekete farmerrel és tűsarkú csizmával. A frufrum feltupírozva hátratűztem, a többi tincsem kisimítva omlott a vállamra.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki. Egy kicsit még furcsa, de határozottan jó.

Egy boxban ültünk egy-egy ital társaságában, beszélgettünk és Tom poénjainak köszönhetően rettentő sokat nevettünk. Hihetetlen, hogy mi hülyeséget össze tud hordani…. Aztán mikor elfogyott a piánk és ő a bárpulthoz igyekezett, hogy újabb kört hozzon, meg kellett állapítanom, hogy ez a farmer határozottan jó döntés volt. Ugyanis nagyon jól kiemelte az izmos fenekét.
- Jól vagy? – Helyet foglalt mellettem és letette az italokat. Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, hogy visszaért.
- Igen, persze.
- Biztos? – Húzta fel a szemöldökét.
- Aha. Minden oké. Ne aggódj!  - Mosolyogva adtam egy puszit az arcára. Ő átkarolta a derekam, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Ajkai elszakadtak az enyémektől, egy apró csókot lehelt a nyakamra, szája alig érintette a bőröm. Felsóhajtott, kényelmesen hátradőlt és belekortyolt a koktéljába. Vágyakozva nézett rám, miközben a nyelvével a piercingjét lökdöste. Éreztem, hogy elpirulok a perzselő tekintetétől. Ittam egy kis Martinit, majd a parketten tomboló tömegre pillantottam. Szinte egy emberként táncoltak a zenére, amely engem is úgy hívogatott.
- Táncoljunk! – Fordultam hirtelen a gitároshoz.
- Nem vagyok valami jó táncos, ami azt illeti…
- Nem baj. Nem lehet mindenki profi. Gyere! – Felálltam és karon ragadtam.
- De Sandra! Én tényleg nem tudok táncolni – állt meg.
- Hát jó! – Néztem rá. – Nem fogom rád erőltetni. Csak aztán ne akadj ki, ha egy helyes sráccal fogok táncolni, mert ő – veled ellentétben – nem lesz gyáva! – Mondtam nyugodtan, majd hátat fordítottam neki és eltűntem a tömegben.