Először egy kis magyarázat azoknak, akik nem jártasak a japán rockban.  Az írásomban a the GazettE nevű zenekar tagjai szerepelnek:

• Reita (Suzuki Akira) - basszusgitáros
• Ruki - énekes
• Uruha - gitáros
• Yuu - gitáros

Ezen kívül főszereplő még a Reila nevű hölgyemény. Ő Uruha húga - az írásomban legalábbis mindenképp :)
Ezek után pedig jöjjön a lényeg. Jó olvasást!

Olvasás közben ajánlott ezt hallgatni:

A szerelem…

"Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen."

Suzuki Akira elgondolkodva ült a kényelmes krémszínű kanapén és a mobilja kijelzőjét nézte. Barátja két bögre teával tért vissza a nappaliba, az egyiket a kezébe nyomta, majd leült vele szemben.
- Mi a baj? Történt valami? – Nézett rá kíváncsian, miközben az arcáról próbált leolvasni valamit.
- Reila hívott az előbb. Szakítottak a barátjával. Szüksége van rám.
- Pont rád? Nincs egy barátnője, akinek a vállán kisírhatná magát?
- A legjobb barátja vagyok. Még jó, hogy engem hívott – nézett rá szúrósan.
- Ezzel nem is lenne baj, ha nem lennél totál belezúgva.
- Ő nem tudja, oké? Miért kéne mindent elrontanom azzal, hogy bevallom neki?
- De Rei, így csak magadnak okozol szenvedést. Komolyan nem értelek – sóhajtott fel.
- Még mindig jobb mellette lenni úgy, hogy ő nem tud semmiről, mint nélkülözni őt. Azt nem bírnám ki – sóhajtott, majd felállt. – Kösz mindent, Ruki. Majd legközelebb tovább maradok, ígérem – mosolyogott rá halványan, és az asztalra tette a bögrét.
- Szavadon foglak – mosolygott rá az énekes és kikísérte őt az előszobába.

Reita idegesen nyomta meg a csengőt és feszülten várt, még ki nem nyílt az ajtó. Aztán meglátta őt, és akkorát dobbant a szíve, hogy biztos volt bent, még a lány is hallotta.
- Rei! -  Mosolygott rá a lány. – Kösz, hogy eljöttél – mondta és félrelépett, hogy a férfi be tudjon menni.
- Ez csak természetes. Hoztam csokit – mosolygott és feltartotta a méregdrága dobozos bonbont.
- Imádlak – ölelte át a lány és nyomott egy puszit az arcára, majd elvette tőle a dobozt. – Ez a kedvencem. Gyere beljebb. Kérsz egy teát?
- Ühüm – bólintott a gitáros, mire a nő eltűnt a szeme elől.
Reita a nappali kanapéján foglalt helyet és mély levegőt vett. Le kellett nyugtatnia magát valahogy. A szíve még mindig vadul vert, szinte át akarta törni a bordáit. Tekintete a  sarokban álló gitárra tévedt.
- Volt nálad Uruha? – Kérdezte kicsit hangosabban, hogy Reila is hallja.
- Igen. Nemrég ment el – érkezett a válasz. A lány tálcával a kezében egyensúlyozott, majd letette az asztalra. Kitöltötte a teát és a férfi elé tette a csészét. Reita mosolyogva nézett rá.
- Na és… hogy vagy? – Kérdőn nézett rá, miközben elvette a csészét és lassan belekortyolt.
- Jól. Jobban, mint vártam. Sokat segít, hogy itt vagy – ült le mellé a lány.
- Jó, hogy hívtál. Akarsz beszélni róla?
Reila kényelmesen elhelyezkedett és hosszú hajtincseit kezdte csavargatni.
- Azt hiszem, az volt a baj, hogy nem szerettem igazán. Kezdetben nagyon jó volt vele, csak aztán megváltozott. Féltékenykedni kezdett és mindenről ő döntött. A végén szinte már megfojtott a túlzott ragaszkodásával. De mindegy is. Nem akarok erről beszélni. Mindig sikerül kifognom az ilyen idiótákat. Mikor fogok már végre egy rendes srácot találni? – Sóhajtott fel.
- Majd ha itt lesz az ideje – mosolygott rá halványan férfi.
- Na persze – nevetett fel, aztán felállt és újra eltűnt a konyhában. A bonbonnal tért vissza és megkínálta belőle Reitát is.  Újból lehuppant a gitáros mellé, kivett egy ízletesnek tűnő falatot és elgondolkodva figyelte.
- Rei... – kezdte habozva. – Te tudod, hogy milyen érzés igazán szerelmesnek lenni?
- Jó.
- Ennyi?! – Nézett rá kíváncsian és bekapta a csokit. -  Jó?
- A szerelem egyszerű, de mégis bonyolult.
- Ezt meg hogy értsem?
- Nem vagyok költő, Reila. Nem tudnám olyan jól megfogalmazni, hogy mi is a szerelem. Kérdezd meg Rukit. Ő dalszövegeket ír, biztos szépen ki tudná fejezni.
- De én tőled akarom hallani.
- A szerelem …– felsóhajtott, lehunyta egy pillanatra a szemét, aztán folytatta - …a legcsodálatosabb érzés. A szerelem az, mikor meghalnál valakiért. Mikor bárkivé, bármivé válnál csak azért, hogy boldoggá tedd őt.  Mikor nem létezik számodra más, csak ő. Mikor annyira szereted, hogy csak a magadénak akarod tudni, és nem akarsz osztozni rajta senkivel. Számodra ő jelenti a fényt a sötétségben. Csak ő képes betölteni lelked tátongó űrjét, senki más. Szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy bármit elviselsz tőle, még a fájdalmat, sértéseket is, mert azt is tőle kapod. Ha őt bántják, olyan, mintha téged bántanának. Ha rád mosolyog, a szíved olyan hevesen ver, hogy ki akar törni a mellkasodból és a világ legboldogabb emberének érzed magad. Ha sír, bármit megtennél, hogy újra mosolyogni lásd. Megbabonáz minden mozdulatával és szavával. Ha szerelmes vagy, pillangóként szárnyalsz, szabadabbnak érzed magad a madaraknál. De mégis rab vagy, hiszen a szíved hozzá láncol. Vele önmagad lehetsz, nem kell megjátszanod magad, nem kell a tökéletesség álarcát viselned, mert átlát rajta. Gyűlölöd, hogy szereted őt, mert ő tesz téged gyengévé. De mégis… nélküle semmi vagy.
- Ha tényleg ilyen a szerelem, akkor azt hiszem, szerelmes vagyok – mondta halkan a lány.
- Micsoda? – Kérdezte a gitáros meglepődve.
- Van egy férfi, aki iránt már régóta ilyen érzéseket táplálok. De egészen mostanáig nem voltam benne biztos.
- Értem – bólintott, majd letette a csészét az asztalra.
- Meg sem kérdezed, hogy ki az?
- Nem foglak faggatni. Ha úgy gondolod, úgyis elmondod majd.
- Azt hiszem, te segíthetnél nekem. Úgyis jól ismered őt.
- Yuu-ról van szó, igaz? – Nézett Reilára.
- Ezt meg mégis miből gondolod? – Ráncolta a homlokát a lány.
- Talán nincs igazam? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét. – Annyira nyilvánvaló a dolog, hogy kár tagadni. Mindigis jól kijöttetek egymással. Nem meglepő, hogy beleszerettél.
- Yuu és én csak barátok vagyunk. Sohasem gondoltam rá másként.
- Akkor… Nem értem…. – rázta a fejét.
- Még csak eszedbe sem jutott, hogy te lehetsz az, nem igaz?
- Hogy mi?! – Nézett fel elkerekedett szemekkel. – Hogy én?
- Te mindig olyan reálisan látsz mindent. Ez mégsem tűnt fel neked soha.
- De… ez most… te… Ez nem jó vicc, Reila! – Motyogta zavartan, lehajtott fejjel.
- Eszemben sincs ezzel viccelődni – rántotta meg a vállát a nő. – Én nem tudom olyan gyönyörűen kifejezni, mint te, hogy mit érzek. De azért megpróbálom… Reita! – Szólította meg a gitárost és megfogta a kezét. Akira ránézett és kissé el is pirult. – Szeretlek – súgta a szemébe nézve.
- Izé… én… - közelebb hajolt hozzá és mielőtt megcsókolta volna, bevallotta -  Én is szeretlek téged.