23.rész – Felesleges harmadik

Minden gond nélkül visszaértünk a szállodába. Elég későre járhatott, egy lélek sem volt a folyosókon. A zárammal babráltam és mikor végre sikerült kinyitnom azt a nyavalyás szobaajtót, a gitároshoz fordultam, aki türelmesen várakozott mögöttem. Már nyitottam a szám, hogy megkérdezzem, bejön-e, mikor megszólalt.
- Sandra! Nem aludnál velem? Képtelen lennék elaludni nélküled. Ma éjjel meg pláne. Szeretnélek magam mellett tudni. Kérlek – kérlelő szemekkel nézett rám, megfogta a kezem. – Kérlek – súgta újra.
- Rendben – bólintottam beleegyezően.
- Köszönöm – suttogta gyengéd mosollyal és megpuszilt. – A szobámban várlak.
Lassú léptekkel hátrált, elengedte a kezem. Beléptem a szobámba, az ajtóból még láttam, hogy ő is visszanéz rám.
Fél órával később – egy forró lazítófürdő után – a folyosón álltam mobillal, cigivel és a kulcsommal a kezemben a gitáros szobája előtt és bekopogtam. Nyílt az ajtó.
- Gyere be – megfogta a kezem és mosolyogva húzott be a szobába. – Gyorsan kész lettél.
- Ugye? Rekordot döntöttem – mosolyogtam rá. Beljebb léptem és csak ekkor vettem észre az énekes, aki hason feküdt az ágyon és a mobilját pötyögött.
- Bill.
- Sandra! – Mosolyogva kapta fel a fejét és felült.
- Hát te? – Értetlenül néztem először rá, majd Tomra, aki mellettem állt.
- Andreasszal dumáltunk – emelte meg a mobilját. – És te?
- Hogy én? – Zavartan pillantottam fel az afrofonatosra.
- Ühüm, te.
- Bill! – Szólt rá az ikre és szúrósan nézett rá.
- Sajnálom – nézett rám bűnbánóan. – Nem rám tartozik.
- Mi?! Nem… semmi baj…
Sikerült teljesen összezavarniuk. Azt hittem, Tom már elmondta az öccsének, hogy megcsókolt. De ezek szerint tévedtem.
- Már nagyon késő van. Nem vagy álmos, öcsi? – Kérdezte a gitáros a testvérétől.
- Nem. Ma jól kipihentem magam, úgyhogy akár hajnalig is dumálhatunk.
- Aha. Én is épp azt tervezem. Csakhogy Sandrával szeretnék beszélgetni.
- Felőlem – rántotta meg a vállát.
- Négyszemközt, Bill – nézett rá nyomatékosan.
- Á, értem. Egyszerűbb lett volna, ha azt mondod, hogy most felesleges vagyok – mosolyogva állt fel.
- Legközelebb úgy lesz – nevetett a gitáros.
Bill hozzám lépett és átölelt.
- Szép álmokat, Sandra – adott egy puszit az arcomra és elengedett.
- Neked is, Bill.
- Jó éjt, Tommi! – Veregette meg a bátyja vállát szemtelenül mosolyogva.
- Meglesz, Billy! – Nevetett rá. Szélesen rám mosolygott, kacsintott, majd dalolászva kitáncolt a szobából. Elnevettem magam. Hogy lehet valaki ennyire… édesen lökött?
A gitáros rám mosolyogott, megfogta a kezem és az ágy felé terelt. Kényelmesen helyet foglaltunk egymás mellett, karunk és combunk összesimult. Libabőrös lettem már ettől is. Kérdezni akartam tőle, megkérdezni, hogy tulajdonképpen mi is van köztünk, hogy miért csókolt meg. De egy szó sem jött ki a torkomon. Csak néztem gyönyörű arcát, lázasan csillogó szemeit, melyek engem fürkésztek, telt ajkait, amik csókért kiáltottak. Hozzám hajolt, homlokát az enyémnek döntötte. A szívem begőzölt és vadul ficánkolni kezdett a mellkasomban. Hát még mikor száját mérhetetlen gyöngédséggel az enyémre tapasztotta. Azt hittem, menten meghalok.
- Sandra – olyan érzékien súgta a nevem, hogy rögtön zavarba hozott. Nem volt jellemző rám, hogy könnyenzavarba jövök, de Tomnak egyetlen szavával sikerült elérnie. Teljesen kifordít önmagamból.