20.rész – Váratlan vallomás

Édes ébredés – hallja sokszor az ember. De valójában mit értenek ezalatt? Hogy lehetne édes az ébredés, ha korán kell kelned vagy ha rossz kedved van? Azt hittem, ez is csak egy filmből vett sablonszöveg és az embereknek valójában fogalmuk sincs róla, hogy mit jelent. De azt hiszem, másnap reggel megértettem, hogyan gondolják.
Puha ujjak simítottak végig újra és újra a derekamon. Amint ébredezni kezdtem, jóleső borzongás futott végig rajtam az érintésektől. Kinyitottam a szemem és egy mogyoróbarna szempárral találtam szemben magam, amely csodálattal figyelt. A gitáros ajka gyengéd mosolyra húzódott. A fülem mögé tűrte a hajam, majd újra a derekam simogatta, mintát rajzolva a bőrömre. Tudtam, hogy mit rajzol át.
- Észrevetted?
- Igen. Sosem mondtad, hogy van tetkód.
- Sosem kérdezted.
Szélesen elmosolyodott és újra végigsimított a japán írásjeleken.
- Mit jelent?
- Élj a mának.
- Hm… Jól áll neked.
- Köszönöm – mormoltam kissé álmosan.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Nem volt szándékos.
- Semmi baj. Jó volt így ébredni.
Csend lett. Az oldalamra fordultam – eddig ugyanis hason feküdtem – és Tomhoz bújtam, aki gyengéden átkarolt. Fejem a nyakánál pihent, kezem a mellkasára fektettem. Igyekeztem minél többet magamba szívni csodálatos illatából. Ő a plafont figyelte szótlanul. Légzésünk hangja betöltötte a szobát. Minden olyan békés és nyugodt volt. Nem értettem magam. Alig két hete ismerem ezt a fiút és mégis most szorosan összebújva fekszünk, mint egy szerelmespár, noha csak barátok vagyunk. De… a barátok nem ölelkeznek így. És nem vágynak annyira a másik közelségére, ahogy én vágyom az övére. Semmit nem értettem. Miért érzem magam ilyen jól vele? Miért nyugtat meg már pusztán a tudat is, hogy mellettem van? miért számít annyira a véleménye, legyen szó bármiről? A válasz már ott motoszkált a fejemben, mégsem akartam elhinni. Lehetséges lenne, hogy beleszerettem Tom Kaulitzba? Na neeeeem….
Megráztam a fejem, hogy kissé kitisztuljon és fölnéztem rá. Átható pillantással figyelt engem, amelytől úgy éreztem, még a csontom is megolvad.
- Régóta fent vagy? – Kérdeztem csendesen.
- Egy ideje – bólintott.
- Nem unatkoztál?
- Egyáltalán nem. Téged figyeltelek. Gyönyörű vagy, mikor alszol. Akár egy angyal.
- Képzelem!
- Sandra! Te egy csodálatos nő vagy. Gyönyörű, okos, céltudatos és rendkívül tehetséges. Nálad jobbat senki sem kívánhatna, hidd el nekem – súgta. Váratlan vallomása kissé meglepett. A szívem csordultig telt szeretettel és talán szerelemmel is iránta.