18.rész – A névnap, amit még az ünnepelt is elfelejt

Csend honolt a szobában, csak halk légzésünk hallatszott. Bill azóta, hogy úgy elrohant, még mindig nem jött vissza. Nem beszéltem, mert még ahhoz is fáradt voltam. De azt hiszem, Tom is így volt vele. És jó volt az a nyugodt csend is.
- Basszus! – Kiáltott fel a gitáros. – Majdnem elfelejtettem! – Csapott a homlokára, majd felült. – Át kell mennem a szobámba valamiért. Egy másodperc az egész. Itt várj meg! – Elindult, majd az ajtóból még egyszer visszafordult. – Ne mozdulj!
- Nem fogok – nevettem. Kényelmesen nyújtóztam egyet, lehunytam a szemem. Pár perc múlva nyílt az ajtó, a gitáros jött be. Leült mellém az ágyra, a kezében egy apró dobozt tartott.
- Hamburgban vásárolni voltunk Billel és mikor megláttam ezt, te jutottál az eszembe. Aztán rájöttem, hogy hamarosan úgyis jó indokom lesz odaadni. Boldog névnapot! – Mosolyogva nyújtotta nekem a dobozt.
Csodálkozva néztem rá. Eszébe jutott, mikor én magam sem emlékeztem rá, hogy ma van. Elvettem tőle a dobozt, tétován simogattam az ujjammal a fekete szatént. Felnyitottam a doboz fedelét, a lélegzetem is elakadt egy pillanatra. A fekete szatén közepén csillagos medálokkal díszített ezüst nyaklánc csillogott és szikrázott a tompa fényben.
- Tom! Ez gyönyörű.
- Tetszik? – Fürkészően nézett rám.
- Hogy ne tetszene? Csodálatos. Köszönöm – öleltem meg.
- Nincs mit – mosolyogva puszilt meg. – Nem voltam bent biztos, hogy tetszeni fog-e neked, de Bill azt mondta, hogy imádni fogod. Biztos tetszik? Mert ha nem, akkor vehetek neked valami mást.
- Ne hülyéskedj! Hordani fogom – végigsimítottam az egyik csillagon, majd lecsuktam a doboz tetejét és Tomra néztem. Ő elmosolyodott. Melegbarna pillantása lágy volt, de mégis perzselő. A szeméből valami megfoghatatlan vágyakozás sugárzott, amitől rögtön gyorsabban kezdett verni a szívem. Gyengéden megfogta a kezem, lassan felém hajolt. Hirtelen kinyílt az ajtó, Bill lépett a szobába.
- Megvan! – Kiáltotta diadalittasan. – Sajnálom, hogy sokáig tartott, de nem találtam meg.
Egy papírtáskát szorongatott a kezében. Gyors léptekkel az ágyhoz sétált és kényelmesen leült mellénk.
- Oh… - meglepődve vette észre a kezünk, amit a gitáros még mindig összekulcsolt.
- Megzavartam valamit? – Kérdőn pillantott először rám, aztán a bátyjára.
- Nem – az idősebbik Kaulitz elhúzta a kezét és az ágyra dőlt.
- Látom, Tom már megelőzött.
Egy pillanatig elgondolkodva simította meg a doboz tetejét, aztán rám mosolygott.
- Boldog névnapot! – Átnyújtotta a táskát.
Elmosolyodtam. A gitáros ajándéka után biztos voltam bent, hogy Bill sem költött kevesebbet rám, és ez kissé aggasztott. Belenéztem a táskába, majd az énekesre pillantottam.
- Neee! Ugye ez nem az, amire gondolok?
- Hát… - nevetett. – Próbáld fel! – Kivette a táskából és a kezembe nyomta. Egy puha, fekete és nem mellesleg méregdrága kapucni Dior pulcsi volt, melynek a hátát fehér angyalszárnyak díszítették.
- Bill! – Meghatódva néztem rá és szorosan megöleltem. Kb. másfél hete, mikor az egyik beszélgetésünk alkalmával a ruhákról volt szó, mondtam neki, hogy már régóta szeretnék egy angyalszárnyas pulcsit. Ő pedig emlékezett rá, és amint adódott az alkalom, teljesítette is a kívánságom.
- Köszönöm – súgtam és adtam neki egy puszit.
- Szívesen – simította meg a hátam.
- Tudjátok… be kell vallanom, hogy nagyon hízelgő, hogy nem felejtettétek el a névnapom, amit – őszintén szólva – még én magam is elfelejtettem a nagy rohanásban. De nem kellett volna rám költenetek.
- A pénz egyáltalán nem fontos. A lényeg, hogy boldog vagy.

Megjegyzés: Tudom, hogy a németeknél nincs névnap, de erre csak azután jöttem rá, hogy megírtam ezt a részt, és utólag már nem akartam alakítgatni :D