17.rész – „Ha Berlinben élnél”

A turné első két hete gyorsan eltelt. Minden koncert teltházas volt, a dalaimat a fellépések alkalmával egyre többen énekelték velem, aminek őszintén örültem. Imádtam Európát, legalábbis amit addig láttam belőle. Egészen más, mint Amerika.
Ami a Tommal való alvást illeti, Bill természetesen még aznap tudomást szerzett róla és minden részletet tudni akart. Édes volt, ahogy lelkesen kérdezgetett és minden szavamat őszinte kíváncsisággal várta. Ezalatt a két hét alatt, azt hiszem, igazán szoros barátság alakult ki köztünk.
Tommal érdekes alakult a helyzet. Valahányszor találkozott a pillantásunk, ha csak egy másodpercre is, mindig rám mosolygott. Figyelmes volt velem és akárcsak az öccse, ő is mindig érdeklődve hallgatta a véleményem, bármiről is volt szó. Legtöbbször hármasban viccelődtünk vagy beszélgettünk, Billel együtt, ám néha előfordult, hogy kettesben maradtunk. Ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha megváltozna. Jól éreztük magunk együtt, így gyakran kerestük a másik társaságát. Georggal és Gustavval is összebarátkoztam. Georgnak mindig sikerült – önkéntelenül is – megnevettetnie a bénázásával. Gustav pedig mindig szívesen meghallgatott és bármilyen témáról jól el tudtunk beszélgetni.
Furcsának találtam, hogy néha, mikor az ikrekkel voltam, Bill abszolút idétlen indokokra hivatkozva magunkra hagyott minket a bátyjával, de csak miután vetett rá egy célzatos pillantást. Tudtam, hogy valami olyanról volt szó, amiről én nem tudok, így nem csoda hát, ha kíváncsi voltam.
Március 10-e lévén Moszkvában voltunk, a hotelszobámban, és az ágyon elterülve próbáltuk kipihenni a koncert utáni fáradalmakat. Már későre járt, de mi nem voltunk álmosak, így a Kaulitzok átjöttek hozzám dumálni.
- Ba.ssza meg! – Ült fel hirtelen az énekes.
- Mi van? – Néztem rá felvont szemöldökkel.
- A francba! Elfelejtettem! Cseszd meg! El kell intéznem valamit. Egy perc és itt vagyok – kiugrott az ágyból és egy percen belül már csapódott is utána az ajtó.
- Mi baja? – Fordultam a gitároshoz.
- Nem tudom – rántotta meg a vállát. – Sandra! – Szólított meg gyengéden.
- Hm?
- Gondolkodtál már azon… - kezdte tétován- …, hogy milyen lenne, ha Berlinben élnél?
- Ühüm, persze. Az utóbbi időben gyakran eszembe jut. Lehet, hogy veszek egy lakást, nem tudom. Miért kérdezed?
- Csak úgy. Eszembe jutott, hogy ha Berlinben élnél, gyakrabban találkozhatnánk. Persze így is nehéz lenne, de még mindig többször látnánk egymást, mintha visszamennél New Yorkba.
- Ez meg hogy jutott eszedbe? Úgy értem, ez nem csak úgy beugrott. Te már gondolkodtál ezen, igaz?
- Hát, ami azt illeti, igen.
- Értem. Azt hiszem, szívesen élnék Berlinben. De ez nem csak rajtam múlik. Nem akarok most ilyeneken gondolkodni. Csak élvezni akarom ezt az egészet.