12.rész – Tökéletesen kidolgozott felsőtest
Reggel halk neszezésre, majd egy tompa puffanásra ébredten. Fáradtan pillantottam a mobilom kijelzőjére. Az óra 7:12-t mutatott. A fejemre húztam a párnám , fordultam egyet és próbáltam visszaaludni. Pár percig csend volt, majd hallottam egy újabb puffanást. Felnyögtem, kimásztam az ágyból, magamra kaptam a combközépig érő fekete, piros kanjikkal díszített köntösöm és elindultam lefelé. Már a lépcsőn éreztem a friss kávé illatát, leérve pedig valami mást is. Az illatok egyenesen a konyhába csalogattak. Gustav az asztalnál ült és kávézás közben újságot olvasott.
- Szia! – Köszöntem neki mosolyogva.
- Jó reggelt. Jól aludtál?
- Köszönöm, jól. És te? Nem tudtál aludni, hogy már fent vagy?
- Nem, én mindig korán kelek. De jól aludtam.
- Mi volt az a zaj az előbb?
- Csak James volt. A pizzát hozta be. Azt mondta: „Tudom, hogy azt akar majd enni.”
- Túl jól ismer – mosolyogtam. Most vettem még csak észre a konyhapulton a pizzásdobozokat. – Milyen? – Kérdeztem, miközben felnyitottam a felsőt.
- Két gombás és egy hawaii.
- Imádom a gombás pizzát – tányérra tettem egy szeletet, leültem Gustavval szemben és enni kezdtem.
- Jó étvágyat!
- Köszönöm. Te nem eszel?
- Én már ettem. Kérsz kávét?
- Igen, légyszíves, tölts nekem. Három cukorral és kevés tejjel iszom.
A fiú csak bólintott, majd kicsivel később egy bögrét tett le elém.
- Köszi – adtam egy puszit az arcára, aztán elvettem egy újabb pizzaszeletet. Reggeli után megmosakodtam, halkan felöltöztem, nehogy felkeltsem a fiúkat, és visszamentem beszélgetni Gustavhoz. Éppen a legújabb filmekről osztottuk meg egymással a gondolatainkat, mikor Tom lépett a konyhába gyűrött arccal, egy kockás pizsamanadrágban és egy szűkebb pólóban, amin keresztül sokkal jobban kirajzolódtak az izmai, mint a bő felsőiben.
- Sziasztok!
- Szia! – Köszöntünk vissza szinte egyszerre. A gitáros fáradtan rámmosolygott, ásított egyet, majd leült mellém.
- Kérsz kávét? – Kérdezte a dobos, mire az afrofonatos csak bólintott.
- Látom már felöltöztél – nézett végig rajtam. – Pedig megnéztelek volna abban a francia bugyiban.
- Ahhoz korábban kell kelned.
- Úgy tűnik… - nevetett.
- Mintha azt mondtad volna, hogy boxerben alszol.
- Aha. Ezt is csak miattad vettem fel – fogta meg a pólóját. – Nem szeretném, ha zavarban lennél miattam.
- Mert a tökéletesen kidolgozott felsőtested látványa mindenről elvonná a figyelmem, mi? – Vigyorogtam rá.
- Aha – nevetett fel hangosan.
|