7. rész – Készülődés

Másnap reggel, annak ellenére, hogy korán keltem, nagyon kipihent voltam. Áldottam magam, amiért tegnap este volt annyi eszem, hogy összecsomagoljak. Így most már azzal sem kellett törődnöm. Olyan izgatott voltam, akárcsak az első turném előtt. Felhúztam a kedvenc szürke nadrágomat, melynek szára dorgóban végződött és elől fűzős volt, és hozzá egy lila, feliratos pólót. A csuklómra csatoltam egy fekete bőrkarkötőt, majd a fürdőbe igyekeztem. Elvégeztem a reggeli teendőimet és közben folyamatosan a duettet dúdoltam. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a dal még nagy siker lesz. Hosszú, fekete hajam simítás nélkül egy szürke kötött sapka alá tűrtem, majd felvettem a bőrdzsekim. Kopogtak az ajtón.
- Gyere! – Kiabáltam ki, mire Alex lépett a szobába.
- Indulnunk kell. Kész vagy?
- Igen, mehetünk.
A vállamra tettem a táskám, a kezembe fogtam a gitáromat, ami a tokjában pihent, a másikba pedig a napszemcsim. Alex pedig a bőröndjeimet hozta. Igen, már több bőröndöm is volt, ugyanis a cuccaim a gitárjaimmal együtt jöttek meg Berlinbe két nappal ezelőtt. A hotel halljában találkoztunk James-szel, aki elintézte a kijelentkezést, míg Alex a szálloda előtt álló kisbuszba pakolta be a csomagjainkat. Aztán mikor végzett, beszálltunk a járműbe és a TH főhadiszállására mentünk. A turnébusz már ott parkolt az épület mellett, a srácok a bejáratnál álldogáltak. Amint kiszálltam a kocsiból, feltettem a napszemüvegemet és a menedzseremmel együtt a többiekhez igyekeztem.
- Sziasztok! David merre van? – Kérdezte James mosolyogva.
- Az irodájában – válaszolta Georg. A menedzserem szó nélkül ott hagyott a három fiúval.
- Sziasztok! – Köszöntem nekik én is. – Felkészültetek a pörgésre?
- Aha – bólintott Gustav. Tom és Georg csak szótlanul álltak.
- Egy kicsit fáradtnak tűntök – jegyeztem meg.
- Majd nézd meg őket egy hónap múlva – röhögött a dobos, mire én is elnevettem magam.
- Jó a gitártokod – mondta hirtelen Tom és a fekete-fehér kockás, kitűzőkkel díszített tokot nézte.
- Kösz.
- Sandra! – Hallottam a hátam mögül. Megfordultam, Bill közeledd felénk. – Szia!
- Szia Bill! – Mosolyogva adtam neki egy puszit. – Hát te?
- Leraktam a cuccaim a buszban. Nem akarsz lepakolni te is?
- De, az jó lenne.
- Oké, gyere!
Felszálltunk a buszra, Bill a világos ülőgarnitúra felé igyekezett, ahol már néhány táska sorakozott.
- Üdv a turnébuszunkon! Remélem tudod, hogy ez nagyon exkluzív hely és ide nem jöhet be akárki – nézett rám mosolyogva.
- Oh… micsoda megtiszteltetés, hogy itt lehetek – nevettem.
- Dobd csak le nyugodtan a cumód. Érezd magad otthon!
- Köszi!