6.rész – Duett gitárkísérettel

A három fiú hamarosan visszajött és együtt megettük a pizzákat, mivel időközben azt is meghozták, majd beszélgetni kezdtünk. Vagyis inkább ők kérdezgettek, én pedig válaszoltam. Tom végig nagyon csendes volt. Az egyik fotelben ült összekuporodva és minket figyelt. Jórészt csak akkor beszélt, ha valaki közvetlenül neki szólt. Olyan furcsa volt… Vagy mindig ilyen szótlan? Bár, ha figyelembe veszem, hogy Bill mennyit beszél, akkor kötve hiszem. Aztán hirtelen felállt és mikor az öccse megkérdezte, hogy hova megy, csak annyit mondott: „Fáj a fejem. Lepihenek egy kicsit.” Nem értettem, mi baja lehet, de nem is foglalkoztam vele.
Aztán a turné előtti napon a stúdióban ültünk Billel és egy dalszövegen dolgoztunk, mikor Tom benyitott hozzánk.
- Hát ti? Mit csináltok itt?
- Duettet írunk – válaszolt Bill mosolyogva.
- Nem zavar titeket, ha én is itt maradok?
- Nem, dehogy – válaszoltam. – Nézzük csak! – Fordultam a papír felé és olvasni kezdtem. – Szerintem ezt a két sort cseréljük fel, ide pedig szúrjunk be még egy refrént – mutogattam.
- Ühüm, jó ötlet. És ez meg ez? – Bökött Bill két másik sorra.
- Ki ne merd cserélni! Ez így tökéletes! – Néztem rá mosolyogva.
- Biztos? Nem furcsa?
- Nem. Azok a kedvenc soraim.
- Kösz – mosolyogott, mivel ő volt az alkotójuk. – Akkor kész?
- Aha – bólintottam.
- Megpróbálhatnánk hogy hangzik.
- A hotelben hagytam a gitárom.
- Az kár. Én pedig nem tudok…
- Majd én kísérlek titeket – vágott közbe Tom.
- Tényleg? – Meglepődve néztem rá, mire ő csak bólintott és a kezébe vett egy akusztikus gitárt.
- Milyen dallamra gondoltatok? – Kérdőn pillantott ránk, mire az öccse elmosolyodott és lelkesen dúdolni kezdett.
- Oké. Valami ilyesmi? – Kérdezte és játszani kezdett.
- Igen. Játszd elölről, kérlek!
Bólintott és újrajátszotta a dallamot. Bill énekelni kezdett, majd én is bekapcsolódtam. Teljesen kizártam a külvilágot, csak hallgattam a zenét és énekeltem. Elérkeztünk az utolsó sorhoz, majd a gitár is elcsendesedett. Bill mosolyogva nézett rám.
- Pár helyen még nem ártana finomítani – jegyeztem meg.
- Aha. De nagyon jól megírtuk. Nem azért, hogy magunkat dicsérjem, de .. Na, érted…
- Értem hát – nevettem el magam.
- Összerakhatnánk rendes hangszereléssel, aztán fel tudnánk venni. Szólok Georgnak és Gustavnak – felpattant és kiviharzott az ajtón.
Csodáltam ezt a fiút a lelkesedéséért. Olyan komolyan vette ezt a dalt, mintha az új lemezükön dolgozna és nem pedig egy unaloműzésből írt számon.
- Mindig ilyen lelkes? – Néztem a gitárosra.
- Aha, általában. A zene mindig felvillanyozza.
Több szó már nem esett köztünk, amíg a három fiú vissza nem ért és neki nem láttunk a munkának. Néhány órával később pedig már az új dalt hallgattuk, immár kész állapotban.