Még mielőtt elkezdenéd olvasni ezt a részt, el kell mondanám néhány dolgot. A történetet még régebben kezdtem el írni, mikor Bill még csak 20 éves volt. Ezért szerepel itt is ez az életkor. És igen, tisztában vagyok vele, hogy Bill azóta már gazdagodott néhány testékszerrel és a stílusa is más jellegű, de már nem akartam változtatni a dolgokon. Remélem, így is tetszeni fog.

4.rész – Német gyökerek

- És a legfontosabb helység az egész épületben… a stúdió – Bill kinyitotta az ajtót és maga elé engedett. – Az utóbbi napok nagy részét itt töltöttem. Felénekeltem pár új számot. Öhm… nincs… túl nagy… rend. Itt írom a dalszövegeket néha és…. hát igen… Azt hiszem, mindent láttál. Menjünk vissza a többiekhez!
Elhagytuk a szobát és elindultunk a hosszú folyosón. Fogalmam sem volt, hogy merre kell menni. Az épület most még labirintusnak tűnt számomra.
- Bill…
- Igen ? – Érdeklődve nézett rám.
- A rabszolgahajcsár is bandatag, ugye?
A fiú hangos nevetésben tört ki. Így még aranyosabbnak találtam őt, mint eddig.
- Rabszolgahajcsár? – Kérdezte kacagva.
- Aha – bólintottam.
- Igen. Ő Tom, a gitáros. És az ikertestvérem.
Hogy mi? Az ikertestvére? Döbbenten álltam a folyosó közepén. A francba!
- Jól vagy? -  A fiú aggódva nézett rám.
- Persze, csak… ez egy kicsit… kellemetlen.
- Nem, dehogyis! – Legyintett. – Tényleg hülyén viselkedett.
- Nem fér a fejembe, hogy a rokonod. Mert te annyira kedves vagy, ő pedig… na igen…
- Tom is jófej, ne aggódj!
- Igazából nem érdekel, csak … hűha… És ki az  idősebb?
- Tom. Tíz perccel.
- Pfff… Az agyszintjén nem látszik. És gyanítom, hogy a magasságán se.
- Nem bizony – húzta ki magát büszkén, miközben nevetett. – Tudom, hogy ilyent lánytól nem illik kérdezni, de hány éves vagy?
- Tizenhét.
- Az tök jó. Szerettem tizenhét éves lenni. Én 20 vagyok.
- Biztos az is jó – nevettem.
- Nem vagy éhes?
- De. Szívesen megennék egy pizzát.
- Akkor mindjárt rendelünk, mert már én is éhen halok.
Pár pillanatig csend lett, majd a fiú ismét megszólalt.
- New Yorkban laksz, ugye?
- Aha. De van még pár lakásom itt-ott. Tudod… a meló miatt. Kényelmesebb egy saját lakás, mint a stúdióban aludni vagy hotelben.
- Ja. És szeretsz ott élni?
- Igen. Az egy teljesen más világ, mint Európa. Persze ide is mindig szívesen jövök, hiszen itt születtem, de a szívem Amerikába húz.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Mondjuk az feltűnt, hogy jól beszélsz németül.
- Aha. A nagyszüleim németek. Hét éves koromig itt éltem, Berlinben, csak aztán apát áthelyezték New Yorkba, így oda költöztünk. De csak azért beszélek még mindig ilyen jól, mert tartom a kapcsolatot a nagyszüleimmel.
- És itt is van lakásod?
- Nem, nincs.
- Értem.
Bill benyitott abba a szobába, ahol pár órája megismertem őket. Viszont a helység üres volt.
- Ezek meg hova tűntek? – Nézett rám kérdőn.