3.rész – Az új munkatárs

A neonfénnyel megvilágított folyosók egyikén sétáltam, David Jost mögött. A menedzser szerette volna, ha minél előbb megismerném a fiúkat, így megbeszéltünk egy találkozót. Amíg James elintéz pár dolgot, addig én haverkodok. A folyosót hirtelen nevetés töltötte be, ami az egyik zárt ajtó mögül jött. David kopogás nélkül benyitott a szobába, én pedig követtem. A helységben csend lett, a négy srác egyszerre kapta fel a fejét. Ketten a fekete bőrkanapén ültek, a másik kettő pedig 1-1 fotelben. Előttük az üveg dohányzóasztalon üres ásványvizes üvegek és Red Bullos dobozok, chipses zacskók, a pizzás dobozban maradványok hevertek szanaszét. Mind a négyen kíváncsian néztek rám.
- Srácok! Szeretném bemutatni az új munkatársatok… - kezdte Jost kedvesen.
- Oké, oké! Lépjük át a formális dolgokat. Úgyis ismer minket – vágott közbe az egyikük, aki lazán elterülve, az asztalra tett lábakkal ült. – Kezdetnek hozhatnál nekem egy ásványvizet! – Utasított. Szegény gyerek kicsit el van tévedve. Valakivel nagyon összekever…
- Tudod mit? Inkább te hozz nekem. Egy vendéget nem illik ugráltatni.
- Vendég? – Értetlenül nézett rám, majd a menedzserre.
- Igen, az. A hölgy…
- Sandra! – Kiáltott fel egy másik. Felpattant és felém igyekezett. – Szia! Én Bill Kaulitz vagyok, az énekes – barátságos mosollyal a kezét nyújtotta.
- Szia! Sandra Braun – mosolyogva fogadtam el a gesztust.
- Örülök, hogy megismerhetlek. David sokat mesélt rólad.
- Tényleg?
- Aha. Teljesen lenyűgözted. Gyere, körbevezetlek! – Azzal karon ragadt és maga után kezdett húzni. Újból a folyosón találtam magam, az ismeretlen fiú pedig csak vezetett előre. Vagyis nem teljesen ismeretlen, hiszen a nevét már tudtam. Bill… Vajon ő is olyan különleges, akárcsak a neve?
- Ne kullogj már mögöttem! – Mondta kedvesen. Maga mellé húzott és elengedte a kezem. – Remélem, nem ijesztettelek meg. De már nagyon vártam, hogy megérkezz. Csak nem kapcsoltam egyből, mikor megláttalak. Tudod, hogy van ez… Munka közben összefolynak a napok és nem emlékeztem, hogy ma jössz – magyarázta aranyosan. Alaposan végignéztem rajt. Azt már az első pillanatban megállapítottam, hogy nagyon vékony és egy fejjel magasabb nálam. Egy szaggatott farmert viselt fekete pólóval, amin valami fehér minta volt. A nyakában fekete bőrnyaklánc díszelgett halálfejes medállal. Kezére fekete bőrkesztyűt, lábára bakancsot húzott, melynek cipőfűzői a levegőben meredeztek. Fel kellett néznem rá, hogy megvizsgálhassam az arcát, mert – mint már mondtam – magasabb volt nálam. Fekete hajtincsei punkfrizurává zselézve meredeztek az ég felé. Szemei feketére voltak festve, a jobb szemöldökében piercing csillogott.
- Most már alaposan megnéztél? – Kedves mosollyal fordult felém, igéző, csokoládébarna szemeivel nézett rám, melyeket hosszú szempillák kereteztek.
- Még nem eléggé – nevettem el magam és még jobban áttanulmányoztam az arcát. A lágy, mégis férfias vonásait, őszinte szemeit, tökéletes ívű orrát, telt ajkait, a nyaka vonalát…
- Oké. Kész vagyok – kuncogtam.
- Na és tetszem neked? – Nézett rá kihívóan, felhúzott szemöldökkel.
- Énekes vagy. Nem szorulsz megerősítésre semmilyen téren. Önbizalom terén meg pláne nem.
- Szóval meg akartál erősíteni abban, hogy jól nézek ki. Elárultad magad – ajkai széles mosolyra húzódtak, kivillant a tökéletes fogsora.