~ 53.rész – „Engedd be őket!” ~

Csengettek. Nyílt az ajtó. Emma és Justin állt az ikrekkel szemben.
-Sziasztok! – Köszönt Tom halkan. Em elkerekedett szemekkel nézte, majd a tekintete egy pillanat alatt dühössé vált.
- Ezt nem hiszem el! Van pofád idejönni azok után, amit műveltél? – Kiabálta.
- Kicsim, nyugi! – Szólt közbe Jus.
- Te csak ne nyugizz nekem! Mégis mi a francot képzelsz magadról, Kaulitz? Azt hiszed, bármit megtehetsz? Istennek képzeled magad, vagy mi? Húzz el innen, Samnek nincs rád szüksége! Világos?!
- De én csak… Beszélni akarok vele!
- Hát ez vicces. Lehet, hogy akarsz, de nem fogsz. Hagyd békén őt! Már így is eleget szenvedett miattad.
- Emma, elég! Engedd be őket! – Jelent meg a lépcső tetején a graffitis.
- Hogy mi van?! Te meghibbantál?! Elfelejted, hogy átvágtak?
- Nem. Csak engedd be őket, oké? – Kérdezte ellentmondást nem tűrve.
- Ahogy akarod – a szőke lány a párjával együtt félreállt az ajtóból, a Kaulitzok pedig Emma lenéző pillantásaival kísérve beléptek az ajtón.
- Minek köszönhetem szíves látogatásotokat? – Sétált le hozzájuk Sam. Hangja gúnyosan bájos volt.
- Beszélni szeretnénk veled – válaszolt Bill.
- Oké. Hallgatom.
Csend lett, senki nem szólalt meg.
- Mégsem akartok beszélni velem?
- De igen – bólintott Tom. – Csak… nem lehetne négyszemközt?
- Persze! Hogy aztán befolyásolhasd a hamis ígéreteiddel, mi? – Szólt közbe Emma dühösen.
- Emma! – Nézett ár szúrósan Sam, mire a szőke sértődötten elvonult és leült a kanapéra. Justin követte.
- Oké. Gyere fel a szobámba. Bill, te addig ülj le, utána veled is beszélek.
Az énekes bólintott és a nappaliba ment, Tom pedig követte a lányt az emeletre. Amint beléptek a szobába, alaposan körbenézett. Annyira hiányzott neki ez a hely. Vagyis nem maga a hely, hanem azok a pillanatok, amiket a lánnyal itt töltött.
Sam leült az ágyra és maga mellé mutatott. A rasztás bátortalanul helyet foglalt mellette. A graffitis gyönyörű szemeibe nézve úgy érezte, elveszett. Fejében cikáztak a gondolatik, szíve ki akart törni a mellkasából. Most, hogy szemtől szemben voltak, fogalma sem volt, mit kéne mondania.
- Szóval? – Kérdezte Samantha szelíden.
- Én… nem is tudom, mit mondhatnék. Rettenetesen sajnálom ezt az egészet. És hogy így kellett megtudnod. De nem úgy volt, ahogy hiszed.
- Akkor hogy volt? – Nézett rá kíváncsian.
- Igaz, hogy fogadtunk a srácokkal és az elején csak egy jó poénnak indult minden, szórakozásnak. De aztán… egyre jobban megkedveltelek és azon kaptam magam, hogy valami megváltozott bennem. Állandóan beférkőztél a gondolataimba, ha pedig a közelemben voltál, egyenesen megőrjítettél. És lassanként ráébredtem, hogy teljesen beléd zúgtam. Jobban szükségem volt rám, mint a levegőre.
- Ez szép mese. De miért is kéne elhinnem? Eddig sem voltál velem őszinte.
- A fogadást nem mondtam el, de azon kívül sosem hazudtam neked. Igaz volt minden szó.
Csend állt be közéjük, Sam nem reagált.
- Miután először lefeküdtünk és te hazamentél utána, szörnyű bűntudatom volt. Este alig aludtam és másnap mindent el akartam mondani neked. De nem volt hozzá elég bátorságom. Féltem, hogy soha többé nem akarsz majd látni.
- Minden nő így reagálna, ha kiderülne, hogy a pasija egy fogadás miatt van vele.