~ 41.rész – A szöktetés ~

- Nem mondta, hogy miért keres? – Kérdezte aggódva a fiú, miközben a titkárságra tartottak. Sam kuncogva rázta meg a fejét. – Várjunk csak! Mit kerestél te a titkárságon?
- Hááát… Csak mondtad, hogy mennyire utálod a törit, én meg gondoltam segítek rajtad. Haza akartam menni biosz előtt, de aztán eszembe jutott, hogy amíg én lelépek, te itt szenvedsz. Gondoltam kimentelek valahogy. De akkor már Tomot is ki kellene. Ezért megkértem Emmát, hogy hívja fel a titkárságot, mintha az anyukátok lenne. Én pedig véletlenül pont ott voltam és felajánlottam, hogy szólok neked. Szóval ha nem akarod végighallgatni a 2. világháborút, akkor valami sürgős oknál fogva azonnal haza kell menned neked is és Tomnak is. Így gond nélkül elmehettek.
Bill egy ideig ámulva hallgatta a lányt, majd mosolyogva magához húzta.
- Te egy angyal vagy – adott egy puszit az arcára.
- Tudom – nevetett Feder. – De muszáj beszélned egy kicsit Emmával, hogy a titkárnő azt higgye, tényleg az anyukáddal beszélsz. Igyekezz hitelesen alakítani.
- Azzal nem lesz gond.
- Kimegyek, mielőtt valaki meglát és bajba kerülök. A pálya szélén megvárlak titeket.
Bill bólintott, megvárta, míg a graffitis eltűnik a folyosó végén, majd belépett az irodába. A fiatal titkárnő végigmérte, aztán odanyújtotta neki a telefont.
- Édesanyád keres. Azt mondta, sürgős.
A fiú bólintott és elvette a készüléket.
- Halló? Anya?
- Nem. A húsvéti nyuszi – nevetett a vonal másik végén Emma.
- Igen. Baj van?
- Attól eltekintve, hogy már biosz dogát kéne írnom, nincs.
- Mi? Várj! Nyugodj meg és mondd el lassabban!
- Hogy a fenébe tudsz ilyen fa.szán hazudni?
- Jaj, anya! Ne sírj! Nem lesz semmi gond.
- Na jó. Nekem mennem kell, mert nem szeretnék megbukni. Ezért még lógtok eggyel!
- Igen. Jó, rendben. Szia – a telefon búgni kezdett, Bill a helyére tette. – Köszönöm! – Mondta és már ott se volt. Végigszaladt a folyosón és egy gyors kopogás után az osztályterembe lépett.
- Visszaért? Üljön le, Mr. Kaulitz! – Mondta a tanár.
- Sajnálom, tanár úr, de Tommal azonnal Hamburgba kell mennünk, mert a nevelőapánknak balesete volt és most kórházban van.
Tom döbbenten meredt az ikrére, aki idő közben már a cuccait rakodta a táskájába.
- De mégis mi történt vele?
- Nem tudom. Anya nem mondta. Csak azt, hogy siessünk.
- Rendben, menjenek.
- Köszönjük! – Bólintott az énekes és megállt a bátyja mellett. Sürgetően nézett rá, mire a rasztás sápadt arccal rakta el a holmiját. Felállt, vállára kapta a táskáját és a fekete után igyekezett.
- Viszlát! – Köszönt az énekes, ám Tom nem szólt semmit. Ahhoz ő túl ideges volt. Szótlanul követte az öccsét. De amint becsukódott mögöttük az ajtó, feltette a kérdést:
- Mi a frász van?