~ 40.rész – Mi folyik itt? ~
Néhány perc volt hátra a becsengetésig. Samantha sietősen a táskájába dobálta a cuccait, majd az ajtó felé indult, ahol Emmába ütközött.
- Elmész? – Kérdezte a barátnője.
- Aha. Te nem jössz?
- Maradnom kell. Dogát írok, nehogy megbuktasson.
- Oké. Megkérhetlek valamire?
- Persze.
***
Az osztályban csend volt, csak a tanár beszélt. Néhányan jegyzeteltek, de a többiek nem is figyeltek az anyagra. Zenét hallgattak, firkáltak a füzetükbe vagy aludtak. Tom Kaulitz lustán kelt fel a padról. Ásított egyet, majd az öccsére nézett, aki jól láthatóan koncentrált. A gitáros pontosan tudta, hogy ilyenkor dalszöveget ír. Visszafordult, fáradtan kotort elő egy füzetet a padból, filcet fogott a kezébe. Belelapozott és mosolyogva figyelte a különböző firkákat, graffitiket. Ezek szerint a barátnője is szokta unni a törit. Néhol oldalak maradtak üresen, máshol viszont mindent beborítottak a gyöngybetűk. Mosolyogva gondolt vissza a második szünetre.
Alig csöngettek ki, a rasztás máris a fekete szépséghez igyekezett. Amint belépett a terembe, Samantha rámosolygott. Megállt az ajtóban és megvárta, míg a lány odamegy hozzá. Szorosan magához húzta és megcsókolta.
- Mi ez? – A graffitis a papírra bökött, amit a kezében tartott.
- Domnak kell odaadnom. Már egy hete ígértem neki.
Feder elvette a lapot és széthajtogatta. Meglepődve vette észre, hogy egy graffiti díszíti.
- Ez ku.rva jó! Te csináltad?
- Aha. Nem csak te vagy jó…
- Kimenjünk?
- Ja – a lány már elindult ki, de Tom utána szólt. – Várj!
- Mire?
- Justin! – Szólt oda a fiúnak, aki épp Sam padján ült és Emmával beszélgetett. Jus erre felkapta a fejét és a gitárosra nézett. – Dobd ide Sam füzetét, légyszi! Csinálok egy graffitit a barátnőmnek.
Csend lett, mindenki Kaulitzra nézett. Néhány lány lenézően vagy irigyen pislogott Federre. Repült a füzet, a rasztás mosolyogva kapta el.
- Kösz! – Hátat fordított, mire a barátnője mosolyogva megcsókolta.
Az idősebbik Kaulitz rajzolni kezdett. Halk kopogás szakította félbe a tanórát.
- Tessék! – Mondta hangosabban Mr.Black, mire kinyílt az ajtó és néhány szempár az ott állóra szegeződött.
- Jó napot, tanár úr! Elnézést a zavarásért! – A hang hallatára már Tom is felkapta a fejét. Nem kellett csalódnia, az ajtóban Samantha állt. A gitáros csábítóan rámosolygott.
- Á, Miss Feder! Mit tehetek Önért?
- Billnek sürgősen a titkárságra kell mennie. Az édesanyja keresi telefonon.
Tom ledöbbent. Az édesanyjuk keresi? De miért nem mobilon hívta? Nem stimmelt a dolog.
- Kaulitz! Menjen! – Szólt az énekesre szigorúan. Bill felállt és az ajtóhoz indult. Kíváncsian nézett Samre, majd a döbbent bátyjára. Ő sem tudta, mi folyik itt.
- Siessen vissza!
- Rendben! – Bólintott a fiú. Feder alig láthatóan a barátjára kacsintott, majd elhagyták a termet. |