~ 32.rész – „Mint a barátnőm” ~

 - … Andreas tökre elsápadt, oda se mert menni a csajhoz, nekünk meg össze-vissza beszélt – nevetett a rasztás. Egy eldugott gyorsétterem egyik sarkában ült a barátnőjével és amíg a vacsorájukat várták, egy évekkel ezelőtti sztorit mesélt neki.
- És utána?
- Elvesztette a szüzességét.
- Hogy mi? – Nevetett fel a lány.
- Addig szo.pattam, hogy úgy se meri megcsókolni, míg oda nem ment hozzá. Annyira jól sikerült a csók, hogy utána meg is du.gta.
- Okééé – a csajszi még mindig nevetett. Közelebb hajolt Tomhoz és halkabban megkérdezte tőle: - Nem félsz, hogy letámadnak a rajongók?
- A rajongóink nem járnak ide. Ezért szeretek itt enni. Sosem zavarnak.
- Szóval már többször is voltál itt?
- Aha. Billel sokszor megfordulunk erre.
Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta a pincérnő eléjük tett egy-egy hamburgert és rengeteg sült krumplit.
- Jó étvágyat!
- Kösz! – Válaszolt a gitáros fel sem nézve. Elfogyasztották a hambit, aztán lassan a hasábburgonya is eltűnt a tányérokról.
- Sam!
- Hm?
A rasztás elmosolyodott. Rendkívül édesnek találta a táncost, ahogy kérdőn néz fel rá, felhúzott szemöldökkel, miközben szívószállal a kóláját szürcsöli.
- Holnap Münchenbe kell mennünk. Este lesz egy hivatalos parti, ahol kötelező megjelennünk a srácokkal.
- Rendben. És mikor jöttök haza?
- Arra gondoltam… hogy... igazából…én… szóval… - zavartan nézett a lányra. Fogalma sem volt róla, hogyan kérdezhetné meg tőle, amit akar. Pedig mikor a táncstúdió felé tartva lepörgette magában ezt a beszélgetést vezetés közben, egész egyszerűnek tűnt minden. De most, hogy itt ült vele szemben a graffitis, ajkai már nem formázták olyan könnyen a szavakat.
- Tom! – A lány gyengéden végigsimított a karján. – Ne görcsölj rá, csak bökd ki, amit szeretnél. Nem harapok! – Mosolygott, mire a fiú is elmosolyodott.
- Szóval… szeretném, ha velem jönnél. Mint a barátnőm. De ha te erre még nem vagy kész, akkor csak kísérj el engem, mint egy barátot. Bemutatnálak Georgnak, Gustavnak és a többieknek. Buliznánk egy jót, hotelben aludnánk és szombaton jönnénk haza.
- Nem is tudom. Az ilyen puccos partik nem nekem valók. Én nem vagyok az a miniszoknyás cicababa. Hiszen ismersz…
- Nem kell miniszoknya. Gyere így… ilyen cuccban. Te így is gyönyörű vagy. És én sem öltözök ki.
A graffitis nem szólt semmit. Tom közel hajolt hozzá.
- Nem is tudod, milyen boldoggá tennél vele, ha elkísérnél – suttogta.
- Na jó. Veled megyek, ha neked ez ennyire fontos.
- Tényleg? – A rasztás hatalmas szemekkel nézett a barátnőjére, mire ő csak bólintott. – Köszönöm!
Csillogó szemekkel húzta magához a lányt és megcsókolta.