A zene beszéljen helyettem

Újabb álmatlan éjszaka veszi kezdetét. Este álmatlan forgolódás vagy munka, nappal pedig ásítozás és fáradtság. A napszakok már rég felcserélődtek, a napok mintha egyetlen, véget nem érő nappá folynának össze. Így megy ez már hónapok óta Tom Kaulitznál. Akár csak tegnap este, most is az ágyán ült boxerban, gitárral a kezében és egy lágy dallamot játszott újra és újra. Bill már megszokta ikre esti gitározgatását, testvére éjszakai játéka vált altatójává, amely a vékony falakon átkúszva mindig belopta magát az énekes fülébe. A rasztás hirtelen kezébe fogta a cerkát és az előtte heverő füzetbe hangjegyek hosszá sorát rajzolta. Ismét gitározgatni kezdett és csak most vette észre, hogy az imádott lány által mindig dúdolt dallamot is beleszőtte a zenébe, teljesen önkéntelenül. Idegesen tépte ki a lapot a füzetből és összegyűrve a földre hajította. Annyira igyekezett felejteni… De hiába. A szívnek nem lehet parancsolni. Letette a gitárt, végigfeküdt az ágyon, lehunyta a szemét és hagyta, hogy megrohamozzák az emlékek, melyeket mindenáron ki akart törölni a fejéből. Szíve parányira zsugorodott, a torkában hatalmas gombóc keletkezett. Nem tett semmit, csak hagyta, hogy átjárja a fájdalom. Még mindig jól emlékezett mindenre, ami aznap történt…

A gitáros izgatottan várta a barátnőjét az első évfordulójukon. Állandóan az járt a fejében, hogy vajon sikerülni fog-e a meglepetés és a lány örülni fog-e neki. Így, hogy gondolatait elterelje, megfogott egyet az üveg dohányzóasztalon heverő újságok közül. Unottan lapozta egészen addig, amíg fel nem figyelt az egyik cikk címére: „Megcsalják a TH gitárosát?” Olvasni kezdte a két oldalas irományt. „Tom Kaulitz barátnőjét többször látják másokkal, mint magával a gitárossal. Talán gondok vannak a kapcsolattal? … A gitáros barátnője, Sandra, soha nem teregette ki a szennyest. Úgy tűnt, minden rendben van köztük. …. A lány először Tom legjobb barátjával, Andreasszal, majd a húrtépő tag öccsével, Billel került közelebbi kapcsolatba. … Eddig tartott a boldogság?”

A rasztás felállt és idegesen az asztalra dobta az újságot. Hogy tehette ezt vele? Hisz mindennél jobban szereti a lányt. Ő meg tudta állni, hogy ne csalja meg, erre a barátnője, akit a hűség mintaképének tekintett, félrelépett. Ráadásul pont Billel és Andreasszal.

Nyílt az ajtó, mosolyogva léptem be a lakásomba. Levettem a kabátom, letettem a táskám és a nappaliba mentem.

- Ezt az ünnepléshez hoztam! – egy üveg pezsgőt tettem az asztalra.

- Ünneplés? Na és mit ünnepeljünk?

- Ma van az évfordulónk – válaszoltam zavartan.

- Nem akarod inkább azt megünnepelni, hogy sikerült átverned? – a rasztás hangja gúnyosan csengett.

- Miről beszélsz?

- Hogy miről beszélek? – keserűen felnevetett. – Azt hitted, sosem derül ki, igaz? Ennyire hülyének nézel?

- Mi? Tom, te miről beszélsz? Elmondanád végre érthetően? Mert egy árva szót sem értek az egészből.

- Szóval nem érted! – megfogta az asztalon pihenő újságot és a kezembe nyomta – Ez talán majd segít emlékezni.

Kérdőn néztem a rasztásra, majd az újságra pillantottam. „Megcsalják a TH gitárosát? …  A lány először Tom legjobb barátjával, Andreasszal, majd a húrtépő tag öccsével, Billel került közelebbi kapcsolatba.”

- Csak ennyi az egész? Ugyanmár, Tom! Máskor is írtak már ilyeneket. Csak nem hiszed el ezt az egészet? – érdeklődve néztem rá. A gitáros szemében szinte izzott a düh.

- Szóval elhiszed. Ne csináld már! Miért csalnálak meg? Tudod, hogy mennyire szeretlek!

- Akkor miért írnak ilyeneket?

- Mit tudom én. Csak el akarnak választani minket egymástól. Vagy csak nem tudtak mit írni és ki kellett találniuk valamit. Pont neked magyarázzam, hogy mennyi az ilyen cikkek valóságtartalma?

- Miért pont Bill? És Andreas? Nem találtál volna mást?! Muszáj volt pont velük kefélni?! Legalább élvezted?! – emelte fel a hangját.

- Nem csaltalak meg, fogd már fel! – kiabáltam vele.

- Na persze…

- Miért nem hiszel nekem? Adtam okot rá egyszer is, hogy kételkedj bennem? Tom… - lágyan megsimítottam az arcát. – Sosem csinálnék ilyent veled.

- Süket duma! – hátrébb lépett, farmerja zsebéből elővette a lakásom kulcsát és az asztalra dobta, majd engem kikerülve az ajtó felé indult.

- Ne keress többet!

- Mi? – döbbenten fordultam utána.

- Nem érted?! Ennyi volt! Vége! Hagyj békén! – vetett rám még egy megvető pillantást, majd kilépett a lakásból és becsapta maga után az ajtót. A földre rogytam és sírni kezdtem.

- A rohadt életbe, Bill! Mondd meg az igazat! Lefeküdtél vele? – kiabált a rasztás otthon az öccsével.

- Nem. Már ezerszer elmondtam, hogy nem. Miért nem érted meg? Tudod, hogy nem tudok hazudni neked.

- Fa.szomba az egésszel! – dühében a falhoz vágott egy vázát és otthagyta az énekest.

A rasztás felült, a kezébe vette a gitárját és újra játszani kezdett. Fejébe belopta magát a lány édes hangja, kezei akaratlanul is az általa sokszor dúdolt dallamot játszották. A gitárosban lassan egy dal sorai kezdtek megfogalmazódni, amit aztán halkan énekelni kezdett. Letette a gitárt, felvette a földről az összegyűrt füzetlapot, széthajtogatta és a kezébe vette a ceruzát. Egy pillanatig elgondolkodott, aztán mosolyogva körmölni kezdett. A papír a hangjegyek alatt gyöngybetűkkel lett teleírva, de Tom még mindig nem végzett. Megfordította a lapot és csak írt és írt. Ömlöttek belőle a szavak és úgy érezte, most végre mindent kiad magából, ami az elmúlt 4 hónap alatt felgyülemlett benne. Mikor végzett, mosolyogva tette le a füzetet és a gitárt. Boldogan feküdt le, mert tudta, hogy ma éjszaka már nyugodtan fog aludni. Másnap délelőtt, miután Bill már elment a stúdióba, Tom elővette a mobilját és izgatottan telefonálni kezdett. A telefon sokáig kicsengett, mire felvették.

- Tessék? – szólt bele a vonal túlsó végéről az imádott hang.

- Szia! Tom vagyok. Remélem, nem zavarlak!

- Tom?

- Igen. Esetleg… át tudnál most jönni hozzám? Szeretnék neked mutatni valamit.

- Ez meg … hogy jutott eszedbe? Hónapok óta nem beszélünk, erre csak úgy felhívsz, hogy menjek át? Nem tudod elintézni telefonon keresztül?

- Nem. Gyere át, kérlek!

- Jó… mindjárt ott vagyok. Szia!

A telefon búgni kezdett és a gitáros mosolyogva foglalt helyet a kanapén. Nem sokkal később csengettek. Tom izgatottan pattant fel, a bejárathoz sétált és ajtót nyitott.

Amint megpillantottam a rasztást, a szívem hatalmasat dobbant.

- Szia! – köszönt csendesen. Közelebb lépett és gyengéden, kissé talán bátortalanul átölelt. Ahogy megéreztem a közelségét, a forró leheletét a nyakamon és részegítő illatát, szédülni kezdtem.

- Kösz, hogy átjöttél! – halványan elmosolyodott és arrébb lépett. – Gyere be!

- Kösz! – beléptem a házba, a szemem a nappalira tévedt. Semmi sem változott ezalatt a 4 hónap alatt.

- Azok után, ami történt… nem tudom, hogy mi mondanivalód lehet még. Fogalmam sincs, miért jöttem át egyáltalán.

- Azért, mert megkértelek rá. Menjünk fel! – megfogta a kezem és finoman maga után húzott. Tiltakozni akartam, de nem jött szó a számra. Annyira jól esett az érintése.

- Ülj le! – a szobájába lépve az ágyhoz vezetett és leültetett. Elővette a gitárját és leült velem szemben a székre.

- Tudod.. az elmúlt 4 hónapban rengeteget gondolkodtam.. rólunk és erről az egészről. És tegnap éjszaka végre rájöttem, hogyan mondhatom el neked a legkönnyebben, hogy mit érzek. Tudod, hogy néha nehezen beszélek az érzéseimről, de rájöttem, hogy a zene beszél helyettem is.

- Tom, ezzel meg mit…

A gitáros az ajkamra rakta a mutatóujját.

- Psszt! Csak hallgasd…

Gitározni kezdett, a lágy dallam betöltötte az egész szobát. Ajkai elnyíltak, halkan énekelt nekem.

Ich halt mich wach für dich
Wir schaffen es nicht beide
Du weißt es nicht
Ich geb mich jetzt für dich auf
Mein letzter Wille hilft dir raus
Bevor das Meer unter mir zerbricht
Ich glaub an dich

Du wirst für mich immer Heilig sein
Ich sterb für unsere Unsterblichkeit
Meine Hand von Anfang an Über dir
Ich glaub an dich
Du wirst für mich immer Heilig sein

Du brichst die Kälte wenn du sprichst
Mit jedem Hauch von dir Erlöst du mich
Wir sehn uns wieder Irgendwann
Atme weiter wenn du kannst
Auch wenn das Meer unter dir zerbricht
Ich glaub an dich

Du wirst für mich immer Heilig sein
Ich sterb für unsere Unsterblichkeit
Meine Hand von Anfang an Über dir
Ich glaub an dich
Du wirst für mich immer Heilig sein

Heilig sein
Heilig sein
Heilig sein
Heilig sein
Ich schau ins Meer Und seh dein Licht über mir
Ich sinke Ich sinke Weg von dir
Schau mir nicht mehr hinterher

Ich glaub an dich
Ich glaub an dich

Du wirst für mich immer Heilig sein
Ich sterb für unsre Unsterblichkeit
Meine Hand von Anfang an über dir
Und irgendwann führt das Meer dich zu mir
Ich glaub an dich
Du wirst für mich immer Heilig sein
Du wirst für mich immer Heilig sein

Tom letette a gitárt, leguggolt elém, megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

- Sajnálom… - mondta halkan- Én vagyok a világ legnagyobb hülyéje. Nem tudom, hogy hihettem el azokat a marhaságokat és hogy kételkedhettem benned. Sajnálom, hogy nem bíztam benned és sajnálom, hogy nem hívtalak fel előbb. Mondjuk rögtön másnap. Sajnálom, hogy ekkora barom vagyok, amiért eddig nem hallgattam a szívemre. De szeretlek… Mindig is szerettelek. És ez a 4 hónap szenvedés volt nélküled. Hiába volt ott a banda, úgy éreztem, hogy nincs értelme felkelnem reggelente. Kicsim! Tudnom kell, hogy ezek után szeretsz- e még? Én bármire képes vagyok, hogy visszakapjalak. Szeretsz még?

Eddig csak néztem őt. A hatalmas, csillogó szemeit, mozgó ajkait, őszinte arcát. De miután kimondta ezeket a szavakat, a szemeim megteltek könnyel, arcomon lefolyt az első forró könnycsepp. Tom leült mellém az ágyra, felemelte a kezét, letörölte az arcom és gyengéden cirógatni kezdte.

- Mi a baj? – kérdezte suttogva. Megráztam a fejem.

- Semmi.

- Akkor?

Ránéztem és elmosolyodtam.

- Szeretlek – suttogtam.

Nem szólt semmit, csak közelebb hajolt hozzám és lágyan megcsókolt.