A békülés legjobb módszere

- Szükségem van rád! Beszéljük meg, kérlek! – Tom Kaulitz a hotelszobám ajtajában állt és könyörögve, kétségbe esett tekintettel nézett rám.
- Ahj! – sóhajtottam – Meddig akarod még ezt csinálni?
- Addig, amíg meg nem bocsátasz. Csak… beszéljük meg…
- Mit? Hogy mennyi idő alatt szedted fel? Vagy hogy hány orgazmusa volt a csajnak? Vagy esetleg hogy mennyivel volt nagyobb az ő melle, mint az enyém? – kérdeztem idegesen.
- Aranyos vagy, mikor féltékenykedsz! – mosolygott rám.
- Én már régóta nem vagyok féltékeny. Elegem van abból, hogy folyton megcsalsz. Vége van, Tom! Fogd fel és lépj tovább!
- De én nem akarlak elveszíteni…
- Csak azt tudod elveszíteni, ami a tiéd. És én már rég nem vagyok a barátnőd.
- Én nem akarom, hogy vége legyen!
- Tudod… ami nem működik, azt nem kell erőltetni. A kapcsolatunk is egy ilyen dolog.
- Ígérem, hogy megváltozok. Csak kérlek… kezdjük újra!
- Semmi értelme. Úgyis az lenne a vége, hogy megcsalsz, én szakítok veled, aztán meg jössz könyörögni.
- Szerinted itt lennék, ha nem lennél fontos nekem? Tudod, hogy bármit megtennék érted.
- Csak hagyj békén! – készültem betenni az ajtót, de a gitáros elkapta a kezem.
- Várj! Érzed ezt? – a kezem a mellkasára húzta. – A szívem csak akkor ver ilyen gyorsan, ha a közelemben vagy. Ha mellettem vagy, más nem is érdekel. Olyankor figyelek minden apró mozdulatodra, minden szavadra, a nevetésedre. Senki sem számít annyira, mint te. Elég, ha reggel rám mosolyogsz és máris tudom, hogy jó napom lesz. Imádom, ahogy nevetsz, ahogy átölelsz, ahogy megcsókolsz, ahogy beszélsz… Imádom minden porcikád. Szükségem van rád! Tudom, hogy már sokszor hibáztam, de most jöttem csak rá, hogy nélküled minden értelmetlen. Tényleg komolyan gondolom a kapcsolatunkat és ezt be is bizonyítom neked! – letérdelt elém és előhúzott a zsebéből egy apró dobozt.
- Tom! Mit csinálsz? Kelj fel!- még mindig fogta a kezem, aztán kinyitotta a dobozt.
- Lennél a feleségem? – hatalmas szemekkel nézett rám.
- Basszus! – csúszott ki a számon. Elment az esze? Mi a szart csinál? Az előbb mondtam el, hogy vége, erre megkéri a kezem. Lehet, hogy komolyan gondolja? Áh! Ő sosem változik. Megint megcsal majd, én meg bánhatom, hogy olyan hülye voltam, hogy megbocsátottam neki. De miért vállalná az esetleges visszautasítást, ha nem szeretne? Lehet, hogy fontos vagyok neki? – ilyen és ehhez hasonló gondolatok merültek fel bennem. Percekig meg sem tudtam szólalni. Csak néztem őt, ahogy előttem térdelt, és rájöttem, hogy minden hibája ellenére még mindig szeretem.
- Én…én… igen! – mosolyogtam.
- Tényleg? – meglepődve nézett rám. Szóval nem számított a sikerre…
- Igen! – nevettem. Elmosolyodott, felhúzta az ujjamra azt a csodaszép, lila gyémánttal díszített gyűrűt, aztán felállt és átölelt.
- Szeretlek! – suttogta.
- Én is! – válaszoltam. Ő csak lehajolt és gyengéden megcsókolt.