Két fiatal sétált az utcákon. Lassan haladtak el a különféle boltok, üzletek előtt. Néha egymásra pillantottak, szájuk boldog mosolyra húzódott és a szemük is ugyanazt az örömet tükrözte. A fiú egy ideje kitartóan fürkészte a lány arcát, aki a szembe jövő embereket figyelte. Talán mindketten furcsának találták, hogy senki nem állítja meg őket, hogy autogramot vagy egy fotót kérjen a sráctól, de valahogy nem is zavarta őket.

- Mi az? – kérdeztem Tomtól, aki még mindig engem figyelt. Rá mosolyogtam.

- Most is ugyanolyan gyönyörű vagy!

- Köszönöm! – feleltem pirulva. A rasztás nyomott egy puszit az arcomra, aztán a járdára szegezte a tekintetét. Nem sokára megszaporáztuk lépteinket, mert észrevettük az épületet, ahová tartottunk. Bementünk a szállodába, egyenesen a recepcióhoz.

- Szia, Daniel! – köszöntem a fiatal pultosnak.

- Jó estét, Kisasszony! Uram! – üdvözölt minket. – Miben segíthetek?

- A szobakulcsom kellene.

- A 483-as. Igaz?

- Igen – mosolyogtam, mire ő elém tette a kulcsot. – Köszi! És ne zavarjon minket senki! A pótkulcsot még a szüleimnek se add oda. Rendben?

- Persze, megoldom! – mosolygott.

- Kösz, Dan! – mosolyogtam elégedetten és felkaptam a kulcsot. Tomot magam után húzva beszálltam a liftbe, és megnyomtam a négyest.

- 483, mi? – vigyorgott.

- Jah! – nevettem.

- Na és mi jót fogunk csinálni abban a bűvös szobában?

- Nem tudom, nincs ötletem. Na és neked?

- Hát… lenne pár! – nevetett.

- Na és én is megtudhatom? – incselkedtem.

- Mondjam vagy mutassam? – vigyorgott újra, aztán közelebb lépett hozzám. Én már nem válaszoltam, csak magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. A rasztás keze elindult a testemen, végül a fenekemen állapodott meg. Közben a nyakát simogattam, mire kirázta a hideg.

- Akarlak… itt és most… - suttogta. És mintha a lift tudta volna ezt, megállt a 4. emeleten és az ajtó kinyílt. Karon ragadtam a gitárost és elindultam a folyosón. Megálltam a szoba előtt, kinyitottam, aztán miután bementünk vissza is zártam. Tom az ajtóhoz szorított, csípőjét az enyémnek nyomta. Mélyen a szemeibe néztem és el is vesztem bennük. Az a csokoládébarna szempár már az első pillanatban megbabonázott és azóta is rabja vagyok. Végigsimítottam az arcán, miközben az ajkait kezdtem bámulni. Közelebb hajolt hozzám, bőrömön éreztem a meleg leheletét.

- Annyira…annyira hiányoztál…- suttogta.

- Te is hiányoztál… nagyon… - válaszoltam halkan, aztán egy apró, de annál érzékibb csókot leheltem az ajkaira. A ruháink szinte észrevétlenül tűntek el, az ágyra dőltünk. Tom keze, szája és nyelve elindult a testemen, én pedig egyre jobban vágytam a beteljesülésre. Mikor végre belém hatolt, lassan mozgott, hogy így repítsen mindkettőnket a csúcs felé. Halk sóhajok és nyögések zavarták meg a csendet, a végső pillanatban egymás nevét suttogtuk.

Az erkélyen álltam és a csillagokat bámultam. Percek vagy akár órák telhettek el a boldog együttlét óta, most nem számított az idő. Hirtelen kinyílt az erkélyajtó és a rasztás lépett ki rajta.

- Fázol? – kérdezte halkan, miközben hátulról átölelt.

- Már nem – mosolyogtam, aztán még jobban befészkelődtem a karjaiba. Pár percig némán álltunk, aztán a gitáros megtörte a csendet.

- Ígérd meg, hogy mindig velem leszel! – suttogta. Felé fordultam és mélyen a szemébe néztem. Az a csodálatos melegbarna szempár szinte könyörgött nekem.

- Mindig veled leszek… - egy puszit nyomtam a szájára - … ígérem!

- Köszönöm! – halványan elmosolyodott, aztán lehajolt és lágyan megcsókolt.

.: THE END :.