Bill ütemesen dobolt a térdén. A rasztás nyugtalanul mocorgott mellette. Érezte, hogy már nem bírja sokáig.

- A francba, Bill! Fejezd már be! – szólt öccsére ingerülten. – Ne idegesíts még te is!

- Jó, csak nyugi! – abbahagyta és kezét a gitáros vállára tette.

- Te csak ne mondd nekem, hogy nyugi! A fa.szom kivan már! Elegem van ebből a sza.rból! Mondd csak, miért is nem mehetek be?!

- Mert… - kezdte Bill lelkesen, de aztán rájött, hogy úgyse tudna olyan érvet mondani, aminek hatására Tom egy ideig még a fenekén maradna. - … mert nem! Hidd el, hogy jobb így.

***

Már megint egy puccos étteremben kell vacsoráznom! Magával a hellyel nem is lenne bajom, ha olyan emberrel lennék itt, aki fontos nekem. Üdvözöltük Michaelt és Jamest, aztán mi is helyet foglaltunk mellettük. A szülők vacsora közben eléggé elmélyültek a beszélgetésben.

- Ízlett a desszert? – érdeklődött a fekete srác.

- Igen, köszönöm.

- Remek! Akkor legközelebb is küldök majd – mosolygott rám. Már nem bírtam tovább.

- Figyelj James! Nagyon kedves tőled, hogy gondolsz rám, de akármit is mondtak a szüleim, én nem fogok hozzád menni. Sajnálom, de én csak barátként tekintek rád. Remélem megérted és nem haragszol!

- Persze! - sóhajtott – Nem is tudja, milyen szerencsés!

- Ki? – néztem rá érdeklődve.

- Az a srác, akit ennyire szeretsz!

Jól hallottam? Az nem lehet, hogy átlát rajtam! Ledöbbenve néztem őt.

- A szüleidnek beadhatod, hogy oké vagy, de nekem elég hamar feltűnt.

***

- Állj! – szólt Tom erőteljesen a sofőrnek, mikor megpillantotta a kocsinkat. Amint megállt az autó, a gitáros már ki is szállt.

- Sok sikert! – szólt utána az öccse mosolyogva. A rasztás az étteremhez sietett és a hatalmas üvegablakon át belesett. A szemével a helyet pásztázta, míg meg nem pillantotta az asztalt, ahol szerelme ült.

Abban a pillanatban, hogy észrevettem az étterem előtt álldogáló Tomot, félrenyeltem az ételt. Hangos köhögésbe kezdtem, aztán gyorsan ittam egy korty bort.

- Jól vagy? – nézett rám anyu.

- Igen, minden rendben – mosolyogtam. Aztán, mintha misem történt volna, ettem tovább. Úristen! Már képzelődök is! Nem elég, hogy folyton Tomra gondolok, már látom is! Újra az ablakra néztem. A gitáros még mindig ugyanott állt. James erőteljesen megszorította a kezem az asztal alatt.

- Ááá! – adtam hangot a nemtetszésemnek. Ő alig láthatóan rám kacsintott.

-  Mi az? – nézett rám apu.

- Semmi, csak … hasogat a fejem. És egy kicsit szédülök is…- játszottam a rosszullétet.

- Visszavigyelek a hotelbe? – kérdezte aggódva.

- Majd én visszakísérem. Addig is levegőzik egy kicsit. Jót fog tenni neki… - ajánlotta fel James kedvesen.

- Rendben,de vigyázz rá!

- Persze! – felálltunk, elköszöntünk és lassan kisétáltunk az étteremből. Kiérve egyből megpillantottam a rasztást, aki csak meredten bámult rám. Belenéztem a csodaszép szemeibe egy pillanatra, aztán visszafordultam a fekete sráchoz.

- Kösz a segítséget, James! – mosolyogtam.

- Szívesen – mosolygott ő is. – Na… én megyek is. Majd beszélünk!

- Oké – közelebb léptem hozzá és nyomtam két puszit az arcára. – Szia!

- Szia! Sziasztok! – elmosolyodott, aztán hátat fordított és elindult. Ismét a gitároshoz fordultam, de ő még mindig csak engem figyelt. Talán nem hitte el, hogy tényleg én vagyok.

- Gyere! – gyengéden megfogtam a kezét és finoman magam után húztam. A közeli park felé vettem az irányt. A srác lassan mellém zárkózott, így elengedtem a kezét. Ő azonban egyből utána kapott és megfogta. Halványan elmosolyodtam, aztán összekulcsoltam a kezem az övével. A parkba érve leültünk az egyik padra. Egy ideig csak csendben üldögéltünk, majd Tom hirtelen megtörte a csöndet.

- Miért léptél le úgy, egyetlen szó nélkül?

- Muszáj volt. A szüleim elutaztak, nem is tudták, hogy nem vagyok otthon. Csak bulizni akartam egyet, de aztán megjelentél te és minden megváltozott. Anyuék nem törődtek volna bele, hogy veled vagyok.

- Szólhattál volna! – jegyezte meg epésen. – Nem tudod, hogy milyen volt reggel arra ébredni, hogy eltűntél a cuccaiddal együtt. Nem hagytál se egy levelet, se egy mobilszámot, se egy lakcímet és még a neved se tudtam. Nem tudod, hogy mennyit szenvedtem… hogy mennyit agyaltam azon, hogy mit csesztem el… hogy milyen nehéz volt nélküled… hogy mennyit gondoltam rád… és hogy mennyit változtam miattad… - emelte meg a hangját.

- Azt hiszed, csak te szenvedtél?! – kezdtem én is emeltebb hangnemben. – Azt hiszed, csak neked fájt?! Nem! Elárulom, hogy nekem is ugyanolyan sza.r volt. Annyiszor gondoltam rá, hogy megkereslek. Százszor is fel akartalak hívni. Te nem tudod, hány éjszakát sírtam át miattad! Minden egyszerűbb lett volna, ha nem ismerlek meg! Mindkettőnknek jobb lett volna! – ziháltam. A sírás kerülgetett, gyorsan szedtem a levegőt. – Kellett nekem beléd zúgni! – sóhajtottam.

- Te… szeretsz engem? – kérdezte csodálkozva. Ismét kiszakadt belőlem egy mélyről jövő sóhaj. Majd csendesen, de magabiztosan válaszoltam neki.

- Mindennél jobban…

Az arcát fürkésztem egy ideig, aztán elkaptam a tekintetem.

- Tök mindegy, mert nekünk úgyse jönne össze. Túl sok minden van ellenünk és soha nem lennénk boldogok… Sajnálom, de ez lesz a legjobb mind…- de már nem tudtam befejezni  a mondatot, mert a rasztás belém fojtotta a szót egy gyengéd csókkal, amit akaratlanul is viszonoztam. Résnyire nyitottam a szám, hogy aztán a nyelveink vad táncba kezdjenek. Ajkaink lassan elváltak, összeérintettük a homlokunk és mindketten hallattunk egy jóleső sóhajt. Olyan régóta vágytunk már erre a csókra.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte kissé keserűen, majd távolabb húzódott tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. – Először szerelmet vallasz, aztán meg le akarsz rázni. Hát nem fogom hagyni, mert én is szeretlek.

- Tom.. te… - kezdtem, de a szavamba vágott.

- Igen, jól hallottad! Szeretlek… már az első pillanattól fogva! Szerelmes vagyok, életemben először, és nem fogom hagyni, hogy megint lelépj! Soha többé nem engedlek el… - átkarolta a derekam, közelebb húzott magához. – Szeretlek…

Szinte az arcomba suttogta a szót és ismét egy lágy csókot adott. A kezeim kígyókként fonódtak körbe a srác nyakán, már egyáltalán nem tiltakoztam. Kívántam őt, minden porcikámmal.

- Én is szeretlek…- válaszoltam halkan, mire mindketten csak elmosolyodtunk.